kosárlabda

2019.12.29. 07:58

Szebb tavaszban reménykednek a TKC-nál

Gyengébben teljesít ebben a szezonban a Tatabányai KC kosárlabdacsapata az amatőr női NB I. Piros csoportjában. Mint Mózes Emil szakosztályvezetőtől megtudtuk, a gyengébb szereplésnek több összetevője is van.

Várvizi Tamás

Remekül játszva aratott győzelmet az esélyesebbnek aratott Ajka otthonában a Tatabányai KC a kosárlabda amatőr női NB I. Piros csoportjának 1. fordulójában.

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

A tatabányaiak hosszú éveken keresztül meghatározónak számítottak a másodosztályban, és a legutóbbi szezonban is a középmezőnyben végeztek. Most azonban tíz forduló elteltével mindössze egy győzelemmel állnak.

– Az előző bajnokság végeztével már tisztában voltunk vele, hogy többen is eligazolnak, illetve felhagynak az aktív játékkal, így átalakult gárdával vágtunk neki az ősznek – fogalmazott Mózes Emil. Mint mondta, menet közben meg kellett tapasztalniuk, hogy a csapatépítés hosszabb idő.

Januárban sorsdöntő mérkőzések várnak az utolsó előtti tatabányaiakra, sorrendben ugyanis a közvetlenül előttük álló Kecskeméttel, a sereghajtó Győrrel, valamint a 9. Debrecennel mérik össze erejüket. Ha ezekből jól jönnek ki Szamosiék, reális esélyük van elkerülni a kiesést, azaz az utolsó két helyet.

Kérdésünkre, miszerint mely találkozókra emlékezik vissza legszívesebben, Mózes Emil a BEAC elleni első félidőt említette, a meccsnek ugyan vereség lett a vége, ám az első húsz percben jól teljesített az együttes. Természetesen a MAFC elleni (eddigi egyetlen) siker is a szép emlékek közé tartozik. A felejthető mérkőzések közé a BKG DSE, az Ajka és a Csata DSE elleni nagyarányú vereségeket sorolta a szakember. Kíváncsiak voltunk arra is, Mózes Emil kikkel volt elégedett az ősz során.

– Pusztai Sára ponterős volt, emellett a hozzáállása is dicsérendő, Mojzes Gina is a jobbak között volt, Göbölös Rékának pedig voltak remek és gyengébb meccsei egyaránt. Örömteli viszont, hogy a gárda mostanra végre kezd összecsiszolódni – hangoztatta Mózes Emil.

A célokra vonatkozó kérdésünk kapcsán úgy fogalmazott: szeretnék az említett januári három találkozót megnyerni, emellett még egy-két olyan meccset hozni, amit ősszel fordított párosításban nagy csatában elveszítettek – zárta szavait a szakosztályvezető.

Az őszi, gyengébb szezon mérlege számokban

A TKC tíz bajnoki mérkőzést vívott a szezon eddigi részében, ezek közül csak egyet, a MAFC ellenit tudta megnyerni (82-67-es siker idegenben), a többi találkozó után vesztesen hagyták el a játékteret. Több nagyarányú zakó is becsúszott, igaz, ebben sokszor az is szerepet játszott, hogy nem voltak elegen. A Csata DSE ellen 92-42-re, a BKG ellen 95-52-re, az Ajka ellen pedig 97-47-re kaptak ki. Akadtak, ha nem is egylabdás, de szoros vereségek is, például a PINKK elleni (76-84). A következő bajnokit január 5-én a Kecskemét otthonában vívja a csapat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában