Csillogó üvegvilág bűvöletében

 A kiállításmegnyitón a méltató művésztanár a dramaturgiai szempontok alapján felépített mondandóját többek között így kezdte: „Hálásak lehetünk, hogy belevágtad a fejszéd ebbe a feladatba, kipróbáltad és azóta se hagyod abba. Olyat alkotsz, mely minden szinten egyedülálló. Különleges, tökéletes, szemfényvesztés! Hogy is mondta Rodolfó? A kezemet figyeljék, mert csalok! Hol lehet a trükk? Talán a technikában? A festék használatban? A témában? Kiderítem!  A technikáról nem szoktam beszélni, de most nem akarom megkerülni, mert az ólom ilyetén használata olyan szintű, mely igen magas szintre emeli a mesterségbeli tudás előtti főhajtásomat.  Egy merev anyagot kér meg Klári, hogy váljon ívessé, addig simogatja, míg a fém azt csinálja, amit szeretne.” 

A megnyitóbeszéd folytatásában a festék, ólom, üveg anyagok összeillesztése kapcsán a szemfényvesztés szót – melyet ezúttal egy kódként használt a méltató – magyarázott többféleképpen, egy ponton így: „Esküszöm, látom, ahogy az asszony gyermekkel a hátán mozdul, a reneszánsz és barokk alkotások hatása, alaposan kidolgozva, ráncok árnyalatok, mozdulatok. Tudom, hogy a ragyogó színeket szeretjük és az üveg engedi is, kívánja is. De aki ezekből az élénk festékekből ilyen pasztelleket hoz létre, az előtt sokan, tisztelettel hajolunk meg.” 

Tóth-Major Krisztina beszéde második felében a következő mondatokban fejtette ki benyomásait: „Törékenység. Mint az egész életünk. Pillanatok melyek állandónak tűnnek, de sosem tudjuk, mikor változnak, mikor hullanak darabokra. Kérdés, össze tudjuk-e tenni a szilánkokat és újat alkotni belőlük. Neked, kedves Klári ez sikerül. A te képeiden minden rész egész és az egész sok apró részletből áll össze. Mint egy kreatív pókháló.  Csillog, csillan, tükröződik, játszik a szememmel, a napsugárral, a tünékeny pillanatok, melyeket határok közé kényszerítettél, menekülni akarnak és megtréfálni minket, a nézőket.” 

Mint a méltatásból kiderült: az alkotó eredeti végzettségét, foglalkozását tekintve földrajz -biológia szakos tanár, „aki még most is énekel, kirándul, kiállításokra, színházba jár, olvas, figyel a világra, és ilyen csodákat alkot és ez egy olyan példa, amit kötelességünknek éreztünk követni, hisz a hitelessége megkérdőjelezhetetlen.” 

Keszthelyi Klára Üvegvilág: képek és történetek című kiállítása február 24-éig várja a közönséget a Szentgyörgymezői Olvasókör nagytermében. 

A Keszthelyi Klára mostani kiállításán megcsodálható alkotói technika komoly művészettörténettel bír. Az eljárás – melynek során ólom, üveg és festék vegyes alkalmazásával hoznak létre képkompozíciókat – a középkori keresztény templomok ablakdíszeiként jelent meg elsőként és manapság is sokszor nevezik díszítő művészetnek ezt technikai megoldással készült ábrázolási módot. A 9. és 10. században megjelent eljárás után a 13. századtól számítva ívelt fel ez a fajta alkotói technika. A későbbi századokban e téren volt némi hanyatlás, bár az egyházi témák mellett egyre többször tűnt fel a táj- és emberközpontú témák ábrázolása is. A technika a 19. században kapott új erőre, amikor többek között Louis Tiffany megújítja a műfajt, főleg szecessziós stílusban, neve mára közismert világmárkát jelent.