Nyitás előtt

2023.11.30. 06:56

Gyere be velünk Tata új könyvtárába! Leesik az állad, milyen lett +VIDEÓ

A rossz állapotú egykori tatai Tiszti Klubból egy modern, minden igényt kielégítő tudásközpontot alakítottak ki.

Goletz-DeáK Viktória

Még 2021 januárjában mutatták be az egykori Tiszti Klub épületének felújításáról készült látványterveket. Most, szűk három évvel később pedig már saját szemünkkel nézhettük meg a megvalósult elképzeléseket.

Ahogy arról beszámoltunk, november 28-án, kedden reggel a Magyary Ház projektzáróján mutatták meg a sajtó munkatársainak a teljesen megújult és átalakult épületet, ami a magyar kormány, az Európai Unió és Tata Város Önkormányzata támogatásával valósult meg több mint 1,2 milliárd forintból. Bár a nyitásra még várnia kell a tataiaknak, de már karnyújtásnyira van a cél, amivel hosszú évek óta tartó probléma oldódhat meg végre Tatán. 

Az épület felújítása két ütemben valósult meg, amiről a Kemma.hu több alkalommal is beszámolt. Először az épület utcafrontjának fejlesztése zajlott, majd ezután alakították ki az Egység utca felőli épületben, a régi színházterem helyén az új könyvtárral. Páhy László építész szerint nagy kihívás volt a szűk, sötét folyosókból egy igazán modern, tágas, és világos közösségi épületet létrehozni. A fejlesztés során az épület előtti terület is teljesen megújul, ahol egy közösségi találkozási pontot alakítanak ki.

A fejlesztés hasznos alapterülete 387 négyzetméter. A földszinten a bejárattól balra kapott helyett a közösségi kávézó, amihez a baloldalon a gazdasági bejárat és kiszolgáló helyiségek kapcsolódnak. Jobbra a co-working, vagyis közösségi irodák, munkahelyek vannak, a jobb oldali bejáraton keresztül pedig az emeleti szint közelíthető meg, ahol további három közösségi tér kapcsolódik.

A második ütemben zajlott az új városi könyvtár kialakítása. Ezzel egy könnyen, akadálymentesen elérhető, a hazai előírásoknak és a nemzetközi ajánlásoknak, az energiatakarékos és hatékony működtetésnek megfelelő, többfunkciós olvasóterekkel, gyermekkönyvtárral, számítógépes teremmel, irodákkal, kutatószobákkal, klubhelyiséggel, előadóteremmel és tömörraktárral rendelkező új városi könyvtár jöhetett létre.

A könyvtár hasznos alapterülete a művelődési házban 715 négyzetméter volt, az új épületben ez 1141 négyzetméterre nőtt. A két szintes épület teljesen akadálymentes. Nőtt az olvasói termek száma: a felnőtt- és gyerek kölcsönző, valamint kézikönyvtáron túl tanuló és helytörténeti kutatószoba, infobázis, tudástár, gyerek rendezvényterem, babaszoba, kettéosztható 100 fős konferenciaterem, audio-sarok is megvalósult.

A könyvek emeletre jutását könyvlift segíti, könyvfertőtlenítő használatával pedig nem kell karanténba tenni a visszajuttatott könyveket. A tömörraktár pedig megszünteti a polcok zsúfoltságát, és megoldja a jelenlegi raktározási gondokat. Ez az a síneken guruló, tömöríthető polcrendszer, amit arra találtak ki, hogy kis alapterületen minél több könyvet lehessen tárolni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában