2024.02.20. 06:56
Előbb megtervezte, majd végigfutotta az Által-ér völgyi kerékpárutat Jakabházy Miklós
Vármegyei maraton? Miért ne? Nem is akárhol futott Jakabházy Miklós és négy társa: az általa tervezett Által-ér völgyi kerékpárúton. És azóta már újabb célt is kitűztek maguk elé.
Jakabházy Miklós természetfotóit jól ismerhetik olvasóink. Ezúttal nem a fényképeit csodálhatjuk meg, hanem azokat a kerékpárút szakaszokat, amelyeknek a tervezője is volt. Nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen többedmagával azt a célt tűzte ki, hogy végigfutja a teljes szakaszt, és egy közösségi futást szervez.

Forrás: Jakabházy Miklós
– Személyes szál is fűz az Által-ér völgyi kerékpárúthoz, hiszen a Partner Mérnöki Iroda Kft., amelynek egyik ügyvezetője vagyok, aktívan részt vett a kerékpárút egyes szakaszainak kialakításában. A Tatabánya–Tata szakasz terveit irodánk készítette, az engedélyezési tervek egyik tervezője jómagam voltam. A következő megépült szakasz Tata és Dunaalmás között ugyan nem az irodánk tervei alapján készült, de az építés műszaki ellenőrzését irodánk végezte. A harmadik megépült szakasz, amely a Tatabánya–Oroszlány közötti, továbbá a most átadott Tatabánya belterületi szakasz terveit szintén irodánk készítette el. Sőt, a jelenleg még hiányzó, Tata belterületi szakasznak is irodánk a generál tervezője – emelte ki Jakabházy Miklós.
A reneszánsz ember a kemma.hu-nak azt is elárulta, hogyan jött az ötlet:
– Mivel gyakorlatilag a teljes szakasz köthető az irodánkhoz, már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy amikor összeér a teljes Által-ér Völgyi Kerékpárút, akkor végigfutok rajta. Igazság szerint egyszer már ezt meg is tettem, amikor még a tavaly év végén átadott tatabányai szakasz hiányzott. De most lett teljes az aszfalt csík, így múlt év végére beütemeztem a futást. Csatlakozott az ötlethez Nagy Laci és az általa képviselt, a kerékpárutat már évek óta csinosító oroszlányi KÓSZÁK csapata, és közösen hirdettünk egy közösségi futást.

Forrás: Jakabházy Miklós
Ugyan nem 2023-ban teljesítették a megálmodott célt, de sokáig nem kellett erre várniuk.
– A meghirdetett decemberi időpontban egyrészt én személy szerint covidos voltam, másrészt az aznap leesett nagy mennyiségű hó is akadályozta volna a futást, így áttolódott idén február elejére. Végül öten álltunk oda február 10-én és futottuk végig a 36 kilométer hosszú szakaszt. Kellemes tavaszias, de végig szembeszéllel tarkított futás volt Dunaalmástól Oroszlányig. A végén a KÓSZÁK megvendégelte a csapatot zsíros kenyérrel és kólával.

Forrás: Jakabházy Miklós
Jakabházy Miklós már a következő célt is kitűzte
A mérnök-futó-fotós azt is elmondta, hogy 2011 óta űzi a hosszútávfutást és ultratávú futásokat, így ez a futás is tökéletes hétvégi hosszú edzésnek bizonyult számára. Ezért sem meglepő, hogy újabb célt tűztek ki maguk elé.
– Szeretnénk folytatást, például a szintén a Partner Mérnöki Iroda Kft. tervei alapján megvalósult Almásfüzitő–Neszmély kerékpárúttal kiegészített távon, amely így már egy teljes maratoni távot adna ki.
