Nem üzemel

2023.08.23. 11:28

A tardosi polgármestert is „megviccelte” a nem üzemelő neszmélyi komp +fotók

Két keréken vitték el a Szent István napi tardosi kenyeret Tardoskeddre. Pénteken még komppal mentek át Szlovákiába.

Goletz-DeáK Viktória

Odafelé még minden rendben volt...

Forrás: beküldött

A tardosi polgármester és kísérői augusztus 20-án, vasárnap délelőtt Tardoskeddről hazafelé tekerve szembesültek azzal, hogy nem működik a komp Neszmély és Dunaradvány között. Szerintük az Utinform.hu oldalán sem volt hír a leállásról.

Csabán Béla, Tardos polgármestere a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet által kiírt „Kerékpárral 7 határon át” programra márciusban pályáztak. Ennek egyik célja a határon túli magyarlakta településekkel a kapcsolatok erősítése. A lehetőségnek nagyon megörültek, mivel 2008 óta a polgármester biciklivel vitte ki az új kenyeret, melyet a Szent István Napi, ünnepi testületi ülésen szokott átadni Tóth Mariánnak, Tardoskedd első emberének. 

Az önkormányzat pályázott a lehetőségre, amit pozitívan bíráltak el. Így adott volt a lehetőség, hogy nagyobb létszámú legyen a távot két keréken letudók száma. Végül a kísérőkkel együtt 10 fős csapat ment.

A XXIV. Szent István napokat augusztus 18. és 21. között rendezték Tardoskedden. A kerékpárosok a polgármester vezetésével 18-án, pénteken reggel 7 órakor indultak Tardosról. A kísérők autója a csomagokkal 12 órakor indult a kerékpárosok után.

A megszokottól eltérően Süttő felé indult a csapat. Mivel június végétől komp közlekedik Neszmély és Dunaradvány között, adódott a lehetőség ennek tesztelésére.

Ugyan egy régi jégtörő helyettesítette az új, korábban átadott hajót, de így is gyors volt az átkelés. A Duna, majd a Vág töltésén lévő, biztonságos kerékpárúton jutott el a társaság Gútáig. Gútán, majd Kamocsán, a református lelkész felvidéki ismerősei fogadták frissítővel a kerékpárosokat.

Kora délutánra már a teljes tardosi küldöttség megérkezett a célba, vagyis Tardoskeddre, a Faluházhoz. Így ismét a tradícionális program részeként, a testületi ülésen adta át Csabán Béla Tóth Mariánnak a tardosi kenyeret. Tardoskedd központjában található a Szent István szobor koszorúzásán Tardos község Önkormányzata is képviseltette magát: a polgármester mellett Csabán Tibor képviselő is jelen volt. A pénteki nap záróakkordjaként a szabadtéri színpadon a „Dívák”, majd a „Wellhello” lépett telt ház előtt színpadra. 

– Szombaton is sok program várta a helyieket és a vendégeket. A futóversenyen, Csabán Bálint képviselte Tardost. A főzőversenyen, Zhorela Zoltán zsűritagként képviselte a Komárom-Esztergom megyei települést, míg a többi eseményen csak megfigyelők voltak a tardosiak. Délután elbicikliztek Szimőre, ahol megtekintették Jedlik Ányos szobrát, és a Jedlik házat. Még időben visszaértek, a XXIV. Folklórfesztiválra, és láthatták a Tardosi Vörösmárvány Táncegyüttes nagy sikerű műsorát. A folklór után következett a buli, melyhez a zenét, a Parno Graszt szolgáltatta – sorolta a programokat Csabán Tibor. 

Vasárnap délelőtt indult vissza a gárda. Az ideális időjárás helyett tűző napsütés volt végig. Dunaradványban kellemetlen meglepetés, felirat várta a csapatot:

A komp technikai okok miatt nem közlekedik

Autók, gyalogosok és más kerékpárárosok is csalódottan fordultak vissza a Duna partról. Köztük a tardosi csapat is, akik így visszatekertek Komáromba, majd Tata, Agostyán, Tardos volt az útvonal.

Mint arról korábban beszámoltunk, augusztus 19-én, szombaton délelőtt a Kemma.hu fotósa lencsevégre kapta, ahogyan a Csanád kifut a neszmélyi kikötőből és elindul Budapest felé. Nem sokkal később a kikötő bejáratához kikerült „A komp nem üzemel” tábla is.

Megtudtuk, hogy egyrészt a hajó kapitánya ment szabadságra, másrészt a komp műszaki vizsgálaton van Óbudán. Értesülésünk szerint olyan alkatrész igény merült fel a javítás során, aminek a beszerzése hosszabb időt vesz igénybe. A kompot helyettesítő régebbi típusú Csanád csak egy ideiglenes helyettesítő megoldás. Ráadásul ennek a hajónak szombattól máshol van szerződése és nincs másik helyettesítő komp, amit a Duna ezen szakaszának adottságai mellett üzembe helyezhetnének.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában