koronavírus

2021.11.27. 07:15

Drámai a helyzet az észak-komáromi kórházban, nagy gondot okoznak a beoltatlanok

Az észak-komáromi kórház vészhelyzeti rezsimre tért át. Az intézmény lélegeztetőgépekkel ellátott ágyai már hetek óta mind foglaltak.

Kemma.hu

Az észak-komáromi kórházban foglalt az összes olyan ágy, amely mesterséges lélegeztetéshez szükséges berendezéssel van felszerelve. Jelentősen megemelkedett az elhalálozás is a mesterséges lélegeztetésre szoruló betegeknél – számolt be a bumm.sk.

Mint írják, az észak-komáromi kórház november 25-től csak a legszükségesebb egészségügyi ellátást biztosítja. Az intézkedés az egészségügyi miniszter utasítására reagál, és tükrözi a Szlovákiában kialakult rendkívül súlyos járványhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy teljesen leállították a tervezett műtéteket és orvosi beavatkozásokat. Ez alól csak az onkológiai- és biológiai kezelést igénylő-, valamint a dialízisre járó páciensek képeznek kivételt, illetve tovább működik az egynapos egészségügyi ellátás is.

Kiemelik, hogy az aktuális járványhelyzet ellenőrzés alatt áll a komáromi kórházban, de már hetek óta foglaltak a legsúlyosabb állapotban lévő COVID-betegek számára kialakított ágyak, amelyek mesterséges lélegeztetőgépekkel vannak felszerelve. Valamennyi mesterséges lélegeztetésre szoruló beteg beoltatlan. A járvány második hullámához képest számottevően megemelkedett az elhalálozás is a mesterséges lélegeztetésre szoruló betegeknél.

A kórház maximális ágykapacitást biztosított a mesterséges lélegeztetésre szoruló Covid-betegek számára és megfelelő egészségügyi ellátásban részesíti őket. Ugyanakkor számos átszervezést hajtottak végre és a többi kórházi osztály is együttműködik a Covid-betegek ellátásában. Minden sürgős esetben biztosítják a nem covidos betegek egészségügyi ellátását is.

– Mindent megteszünk, ami az erőnkből telik. E tekintetben szeretnék köszönetet mondani minden kollégámnak a bátorságáért, türelméért és eltökéltségéért, valamint kérem a tervezett beavatkozásokra váró valamennyi beteg megértését és türelmét – tette hozzá Miroslav Jaška, a kórház igazgatója.

Ezek is érdekelhetik