gyógnyövények

2021.03.13. 15:30

Ezreket gyógyított már meg Gizella, az oroszlányi füvesasszony

Tíz kilogrammonként egy liter magyar nyírfalé ajánlott – mondta az oroszlányi füvesasszony, mikor a szervezet méregtelenítéséről kérdeztük. Szavainak hitelt ad harmincéves tapasztalata, amikor egy szerencsétlenség folytán gyógyítani kezdett.

Wágner Zsanett

Tíz kilogrammonként egy liter magyar nyírfalé ajánlott – mondta az oroszlányi füvesasszony, mikor a szervezet méregtelenítéséről kérdeztük.

Forrás: Beküldött

Fotó: Zsolt Hadnagy

Kozma Gizellának az egykori bányászvárosban meg különösen nagy hírneve van. Az oroszlányi füvesasszonynál az elmúlt évtizedek alatt sokan megfordultak, akik gyógynövényekkel szerették volna gyógyítani magukat, de tanácstalanok voltak a témában. Minden túlzás nélkül mondható, hogy Gizella szavai, tanácsai, útmutatásai és receptjei már több ezer „páciensen” segítettek.

Beszélgetésünkkor az első és legfontosabb, amit Gizella említ, hogy mindenekelőtt gyógyítani szeretne és szövetségeseket keres, akik nemcsak elfogadják, de be is tartják azokat a hasznos dolgokat, amiket ajánl a siker érdekében. Jól tudja, a mai világban sokan fáradtak és türelmetlenek, azonnal szeretnének látni eredményt. Szerinte a szervezet teljes tisztulásához egyetlen fontos dolog szükségeltetik, és az az idő. – Emlékszem, járt nálam egy rohanó páciens. Hiába győzködtem arról, hogy szánjon megfelelő időt az egészségére. Hiszen az csak egy van, és meg kell óvnunk. Hajthatatlan volt – mondta Gabriella, aki hozzátette azt is, hogy az esetek többségében hosszú hónapos kúráról beszélünk, és csak egy év után érhető el a változás. Mint például az allergia esetében.

Azt mondja, sok esetben lágyszárú növényből készült teát itat azokkal, akik allergiás tünetekkel fordulnak hozzá. És a füvesasszony titka a titokban rejlik. Mégpedig abban, hogy nem fedi fel a pontos receptúrát csak a kúra végén. Kérdezhetnénk, hogy mégis mi alapján állítja össze a főzetet. Azt kaptuk válaszul, hogy minden az adott pácienstől függ. A kúra elején beszélget vele, és felméri az adott személy életritmusát, szükségleteit, napirendjét és szokásait.

Szóba ejtettük a méregtelenítést, amire tavasz környékén, a megújulás évszakában mindenki sokkal fogékonyabb. Elsőként neveket kaptunk. Magyar nyírfalé, lenmagpehely, útifűmaghéj és feketeköménymag-olaj. Utóbbi mézzel, a nyálkahártyával oldva olyan elegyet képez, ami a megfázásban segít. De ilyen a galajtea is, ami megállítja a torokköszörülést. A lenmagpehely őrölt formája rostokban gazdag, a vesét tisztítja, szabályozza a bélrendszer működését, és a hormonszintet is befolyásolja.

Mint megtudtuk, Gizella csaknem harminc éve kezdett el gyógynövényekkel foglalkozni, mindehhez pedig különös út vezetett. A sors különös fintora, hogy felrobbant mellette egy gázpalack, komoly égési sérüléseket szenvedett. Hónapokat töltött kórházban, végül hazaengedték az orvosok. Sebeit elkezdte kezelni feketenadálytő- és körömvirágkrémmel. Hamar változást tapasztalt. Akkor letette voksát a gyógynövények használata mellett, és minden lehetőséget igyekszik kihasználni, hogy másokon is segíteni tudjon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában