Ütközés

2022.01.05. 07:46

Súlyos balesetet okozott Esztergomnál a gyorshajtó, utasa koponyazúzódást szenvedett (képek)

A Tatabányai Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot az esztergomi férfival szemben.

Kemma.hu

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a férfi 2020. december 30-án Esztergom lakott területén kívül, a 1117-es számú úton vezette autóját. Az útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség a 70 kilométer/óra, ám sofőr a kanyarban ezt jócskán túllépve: 95-100 kilométer/óra közötti sebességgel haladt, ami miatt a jármű stabilitását vesztette.

A sofőr balra kormányzott, így kísérelt meg korrigálni, azonban a jármű a átsodródott a bal oldali, ellentétes forgalmi sávba, ahol a éppen szembejött egy másik autó. A vétlen sofőr fékezett és jobbra kormányzott, ám már nem tudott megállni a felé sodródó autó előtt, így a két gépkocsi összeütközött.

Az ütközés következtében a vétlen jármű az út melletti füves területre sodródott. Sofőrje 5 hét alatt gyógyuló kéztörést szenvedett el. A balesetet okozó férfi utasának pedig, akit a jobb első ülésén utast szállított, 8 napon belül gyógyuló koponyazúzódása lett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben a bűncselekmény elkövetését beismerő elkövetővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltás büntetést szabjon ki – tudtuk meg dr. Reszl Ildikótól, a Komárom-Eszergom megyei Főügyészség főügyészétől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában