feltankolt

2019.11.10. 11:30

Benzint lopott egy tatai üzemből, a bíróság dönt a sorsáról

Egy tatai telephelyről tulajdonított el benzint és gázolajat egy 55 éves férfi. A rendőrség befejezte az ügyben a vizsgálatot.

Kemma.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint befejezték a szükséges eljárási cselekményeket a üzemanyag tolvaj ügyében, és az iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.

A tatai járőrök állítottak meg egy személygépkocsit október 21-én hajnalban. A rendőröknek feltűnt, hogy a jármű hátulja tele van pakolva, ezért vonták intézkedés alá. Amikor átvizsgálták az autót, a csomagtartóban, valamint a hátsó és az első ülés közé rejtve, pléddel letakart kannákat találtak, amelyek üzemanyaggal voltak tele.

A férfi nem tudott számlát mutatni a rendőröknek, végül pedig bevallotta, hogy a benzint és a gázolajat egy közeli telephelyről lopta el, ahol sofőrként dolgozik. Az 55 éves T. Gy.-t előállították a Tatai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

(Főoldali kép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik