Államháztartás

2022.07.28. 07:36

Nagy szüksége van Magyarországnak az európai uniós forrásokra

Az adó- és járulékbevételek minden rekordot megdöntöttek az év első felében, ám a hiánycél teljesítéséhez kell a vissza nem térítendő EU-s pénz is – írja a Világgazdaság.

Az Európai Unióval fennálló vita miatt jelentős elmaradás látható az uniós programok bevételei soron, az éves előirányzat mindössze 19,5 százalékát sikerült eddig teljesíteni, miközben a kiadási oldalon már az előirányzat 61,5 százalékát.

Összességében az éves hiánycél 96,4 százaléka realizálódott, ami szintén azt mutatja, hogy nagy szükség lenne a vissza nem térítendő uniós forrásokra még ebben az évben

– emelte ki a központi költségvetés első félévi adatsorának legfontosabb részét Varga Zoltán, az Equilor vezető elemzője. A szakember a VG érdeklődésére megjegyezte, bevételi és kiadási oldalon is vannak hangsúlyos tényezők, az adó- és járulékbevételek például 13,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát. Hozzátette, a forgalmi adók esetében szerepet játszik az erőteljes inflációs nyomás, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek csökkenését a családoknak járó adó-visszatérítés okozza.

Az áfából származó forrás június végére elérte a 3255 milliárd forintot, ami nem sokkal marad el attól az adattól, amelyet a Magyar Államkincstár tavaly januártól augusztusig mért, a jelentős növekedést a háborús infláció mellett egyebek között a fogyasztás bővülése okozza. Nem ez az egyetlen adónem, amely bőven túlszárnyalja a 2021-es mutatókat, a társasági adó 460 milliárdja például 27 milliárd forinttal több, mint amennyit a világjárvány miatt korlátozásokkal nehezített tavalyi évben szeptember végéig beszedtek.

A személyi jövedelemadóból származó bevétel is több mint 300 milliárd forinttal haladná meg a 2021 első féléves teljesítést, ám a gyermeket nevelő szülőknek összesen 685 milliárd forintot utalt át az állam egyszeri támogatásként.

A Pénzügyminisztérium (PM) összegzése szerint a kisadózók tételes adójából és a kisvállalati adóból származó pluszbevétel az adóalanyok számának bővüléséből adódik, az előbbinél ráadásul többen fizették meg a 40 százalékos különadót a 12 millió forintos éves bevételi limit felett. A dokumentumból az is kiderül, hogy 133 milliárd folyt be a kasszába az elektronikus útdíjból.

A PM kiemelte, a kormány továbbra is tartja az idei évre tervezett 4,9 százalékos költségvetési hiánycélt és folytatja az államadósság csökkentését.

Borítókép: Illusztrációfotó / Vas Népe / Szendi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!