2018.07.10. 15:25
Panelban lakik, szeret tévézni és imádja a banánt: ő Gáborka, az őzgida
Gáborka egy baleset következtében került mostani otthonába, ahol aztán hamar rákapott a tévénézésre, megszerette a tejet, a banánért pedig egyenesen rajong.

Gáborka szívesen fogadja a cumisüveget
Már lassan egy hónapja, hogy a komáromi Vendégh Gábor gépjárműve előtt egyszercsak felbukkant egy őzcsalád, miközben ő hazafelé tartott. Az anya, valamint nagyobb gidája elkerülte a balesetet, a legkisebb, akkor még csak két hetes gida azonban egyenesen az autó kerekének ugrott. A részletekről maga az ideiglenes gazdi, Gábor beszélt a sziakomarom.sk-nak.

– Mikor a kicsi nekiugrott a kerekemnek, azonnal megálltam. Kiszálltam, de nem volt az úton. Végül az egyik közeli bokor tövében találtam rá, félig leszakadt lábbal. Nem akartam, hogy a rókák áldozatává váljon, ezért felvettem, beraktam az autóba és elvittem állatorvoshoz, aki meg is műtötte. Volt egy kis veszély, hogy nem bírja majd ki az altatást, végül azonban nem volt semmi probléma. A műtét után felhívtam egy vadászgazdát is, aki azt mondta, hogy jelenleg nincs kapacitásuk a gondozására és nem is tudja kinek odaadni. Ezt követően döntöttem amellett, hogy én fogom gondozni mindaddig, amíg fel nem épül teljesen.

Az őzike egyik legnagyobb rajongója Gábor kisunokája, aki előszeretettel hívja Bambinak az állatot. Az őzike azonban gazdija után a Gáborka nevet kapta.

– A műtét utáni ötödik naptól kezdve elkezdett sétálgatni. Póráz nélkül már nem is lehetne levinni, mert elfutna. Éjszaka, általában 2-3 óra felé felkel, odajön hozzám, cincog egy kicsit, olyankor tudom, hogy éhes. Imádja a tejet, amit cumisüvegből adunk neki, a banánból pedig szinte bármennyit meg tud enni. Emellett egyik kedvenc időtöltése a TV-zés. Persze ahogy nő, egyre pajkosabb lesz.

Gábor életében nem ez az első eset, hogy különleges állattal van körülvéve. Elmondása szerint már gyermekkorában is több nem mindennapi állatot tartott, köztük baglyot, vadgalambot, hollót és egerészölyvet, valamint több kutyát is. Így Gáborkáról való gondoskodás sem érte váratlanul.

– Ahogy magamhoz vettem, bejelentettem a kellő szerveknél, a törvények betartása mellett van nálam elhelyezve. A teljes felépülés még nagyjából egy-másfél hónapot vesz majd igénybe, addig biztosan nálam marad. Az elmúlt hetekben nagyon hozzám nőtt, így szeretném a lehető legjobb helyen elhelyezni, miután felépült. Ezért döntöttem Lél mellett, ami elég közel van ahhoz, hogy látogatni tudjam, valamint minden adott ahhoz, hogy jól érezze magát ott.
(Képek: sziakomarom.sk)