Jegyzet: Vigyázni egymásra

Már-már megszokásból, a hason pihent a kéz...az egyre kisebb erekben száguldó vér ritmusa, a kéz azonban még így is a biztonságot jelentette. Az apró lény még csak ennyit ismert a külvilágból. Egy szívverést, távoli hangfoszlányokat, a simogatás melegét...a szívverés aztán talán szokatlan sebességre kapcsolt, ijedten dörömbölt ott, ahol az öregek szerint a lélek is lakik. A megszokott helyett fékeveszettnek tűnt a tempó, szlalomozott minden, a sofőrülésről tán még rájuk pillantottak ijedten. Aztán csattanás és egyszer csak csend lett. A szív nem vert tovább, a vér nem melegített, a kéz, ki tudja hol pihent meg, odakint és odabent halálos csend lett...az élet pedig nélkülük futott tovább.

Vissza sirám, megbánás, düh sem hozza anyát és magzatát, akiket a nő párja fuvarozott a halálba. Történetük szívszorító, felháborító, ugyanakkor nekünk, ittmaradottaknak elgondolkodtató.

Az út szélén álló tábla, az "Önt is hazavárják" nem üres frázis. A hátsó ülésen alvó kisbaba pihegése, a mellettünk ülő szerettünk, párunk mosolya, a szemben elhúzó családok autónyi életdarabkái mind-mind arra figyelmeztetnek minket: vigyázzunk egymásra. És ne csak a mieinkre, hanem a másokéra is.

És nem csak akkor, ha közlekedünk. A mindennapokban is. Mert nem tudjuk, meddig maradunk, meddig maradnak, mennyi időnk van. De ha már ekkora a bizonytalanság, ne csupán higgyük, hogy velünk nem lehet baj, minden rendben lesz, hanem tegyünk is ezért! Vigyázzuk azt, amit, akit szeretünk! Felelősséggel tartozunk, és nem csak azért, amit megszelídítettünk: mindazért, ami, aki él. Legfőképp a szeretteinkért, de mások szeretteiért is.

Az a férfi, aki ittasan, jogosítvány nélkül vezetetett, valószínűleg mit sem törődött ezzel a felelősségével. A mellé ülő kismamában talán nagyobb volt a bizalom, mint kellett volna. Hitte, nem lehet bajuk. A hit viszont ebben az esetben nem óvta meg őket. Őrangyaluk talán máshol járt vagy nem érte utol őket.

A kisbaba ártatlan áldozata lett a rossz döntéseknek. Nem volt, ki vigyázzon az apró életre, aki még szinte semmit sem ismert a külvilágból. A halál csendje lett örök bölcsődala.