2016.09.21. 07:52
Jegyzet: Vigyázni egymásra
A halál csendje lett örök bölcsődala annak a meg sem született kisbabának, aki édesanyjával együtt halt meg a nő párja által okozott balesetben. A férfinak jogosítványa sem volt, ivott is és gyorsan hajtott...
Vissza sirám, megbánás, düh sem hozza anyát és magzatát, akiket a nő párja fuvarozott a halálba. Történetük szívszorító, felháborító, ugyanakkor nekünk, ittmaradottaknak elgondolkodtató.
Az út szélén álló tábla, az "Önt is hazavárják" nem üres frázis. A hátsó ülésen alvó kisbaba pihegése, a mellettünk ülő szerettünk, párunk mosolya, a szemben elhúzó családok autónyi életdarabkái mind-mind arra figyelmeztetnek minket: vigyázzunk egymásra. És ne csak a mieinkre, hanem a másokéra is.
És nem csak akkor, ha közlekedünk. A mindennapokban is. Mert nem tudjuk, meddig maradunk, meddig maradnak, mennyi időnk van. De ha már ekkora a bizonytalanság, ne csupán higgyük, hogy velünk nem lehet baj, minden rendben lesz, hanem tegyünk is ezért! Vigyázzuk azt, amit, akit szeretünk! Felelősséggel tartozunk, és nem csak azért, amit megszelídítettünk: mindazért, ami, aki él. Legfőképp a szeretteinkért, de mások szeretteiért is.
Az a férfi, aki ittasan, jogosítvány nélkül vezetetett, valószínűleg mit sem törődött ezzel a felelősségével. A mellé ülő kismamában talán nagyobb volt a bizalom, mint kellett volna. Hitte, nem lehet bajuk. A hit viszont ebben az esetben nem óvta meg őket. Őrangyaluk talán máshol járt vagy nem érte utol őket.
A kisbaba ártatlan áldozata lett a rossz döntéseknek. Nem volt, ki vigyázzon az apró életre, aki még szinte semmit sem ismert a külvilágból. A halál csendje lett örök bölcsődala.