vízilabda

2020.01.09. 16:15

Veretlenül lettek bajnokok a fiatal tatabányai vízilabdás tehetségek

A nyolc csapatos bajnokságban a tatabányai fiatalok felülmúlva a várakozásokat az összes csapatot maguk mögé utasítva veretlenül lettek bajnokok.

Kemma.hu

Vízilabda Eb - Nők - Magyarország-Horvátország

Forrás: Beküldött

Fotó: Szigetváry Zsolt

Alig telt el fél év azóta, hogy a Tatabányai Vízmű SE korosztályos (2008-ban és később született játékosokból álló) fiúcsapata megnyerte a dunántúli vízilabda-bajnokságot, nemrégiben a Budapest-bajnokság B-csoportjában ért el újabb sikereket az együttes.

A nyolc csapat részvételével megrendezett bajnokságban többek között olyan egyesületek utánpótláscsapataival kellett megmérkőzniük Kővári Zoltán edző tanítványainak, mint a Honvéd, a SOTE, az Újpest vagy a Vasas. A tatabányai fiatalok az előzetes várakozásokat felülmúlva mind úszástudásban, mind taktikai felkészültségben maguk mögé utasították a mezőnyt és veretlenül nyerték meg a bajnokságot.

A TVSE mind a hét mérkőzését megnyerte, 93 gólt szerzett és mindössze 25-öt kapott, a +68-as gólkülönbsége pedig szintén a legjobb volt a mezőnyben. A sikernek azért is van nagy jelentősége, mert ezzel a csapat jogosultságot szerzett az „A” csoportban való indulásra, ahol tavasszal megmérkőzhet a korosztály öt legjobb hazai együttesével (FTC, KSI, OSC, Pécs, UVSE).

A Budapest-bajnokságban részt vevő csapat játékosai: Bodóki László, Fodor Dávid, Hajas Márk, Hataier Ádám, Kormány Gábor, Kővári Péter, Lich­tenstein Máté, Nagy Bekény, Petrik Olivér Erik, Skoflek Patrik, Stolmár Botond, Szabó Vince, Szűcs Viktor, Tóth Péter Bendegúz. Edző: Kővári Zoltán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában