Ország-világ

2021.11.12. 13:47

Szijjártó: a Türk Tanácsban az együttműködés a kölcsönös tiszteletre alapul (videó)

A Türk Tanácsban az együttműködés egymás kioktatása helyett a kölcsönös tiszteletre alapul, amely a világpolitikából egyre inkább hiányzik, pedig megléte kezelhetőbbé tenné még a legnehezebb kihívásokat is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Isztambulban.

A tárcavezető a Türk Tanács csúcstalálkozójáról nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a világpolitika tele van konfliktusokkal, támadásokkal, holott a koronavírus-járvány magával hozhatta volna a kölcsönös tisztelet kultúrájának visszatérését a nemzetközi politikai kapcsolatokba, de, sajnos, erre eddig nem került sor.

Rámutatott: a tanács működése kiváló példája annak, hogy távol eső földrajzi térségek is szoros kölcsönhatásban lehetnek egymással, ha a kölcsönös tiszteletre alapítják az együttműködésüket.

Emlékeztetett rá, hogy a járvány első hulláma idején a türk országok orvosi eszközökkel, kis híján egymillió védőmaszkkal, maszkgyártáshoz használatos alapanyagokkal, fertőtlenítőszerekkel segítették Magyarországot.

– Amikor meg már mi tudtunk segíteni, akkor repatriálással, lélegeztetőgépekkel támogattuk a Türk Tanács országait – mondta. Kitért arra is, hogy már Kirgizisztánnal, Törökországgal és Üzbegisztánnal is megállapodás született az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról.

– Erről kellene, hogy szóljon a világ most már a negyedik hullámban, hogy ismerjük fel, milyen módon vagyunk egymásra utalva – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Európa soha nem állt még olyan összetett kihívás előtt a migráció terén, mint napjainkban. Szerinte ráadásul a helyzet súlyosbodása várható, ugyanis naponta már most is 30-35 ezer ember hagyja el Afganisztánt, és ez a szám növekedni fog.

Magyarországnak és Európának is az az érdeke, hogy a legtávolabb sikerüljön megállítani az illegális bevándorlási hullámokat,

ehhez pedig szükség van a térségbeli, illetve a lehetséges migrációs útvonalak mentén fekvő országokra. Utóbbiakat ezért nem a határaik megnyitására kellene biztatni, hanem éppen azok védelmében kellene támogatni, hogy ne engedjenek át senkit – hangsúlyozta.

A térségbeli országokat afgánok befogadására rászorítani próbáló európai elképzelések gyakorlatilag a 2015-ös hibákat ismételték volna meg.

– Az ilyen típusú nyilatkozatok semmi másra nem jók, minthogy újabb migrációs hullámokat generáljanak – tette hozzá.

Csak az érintett államok érdekeinek figyelembe vételével, véleményük kikérésével szabad dönteni a velük kapcsolatos kérdésekben.

Beszélt arról is, hogy az európai energiaellátás diverzifikálása szempontjából nagyon fontos lenne az együttműködés a türk országokkal. Ehhez viszont szerinte elengedhetetlen lenne a kölcsönös tisztelet a folyamatos kioktatás és leckéztetés helyett.

Elmondta, hogy Azerbajdzsán jelentős gázforrásokkal rendelkezik, amelyekkel újabb forrás nyílhat meg Európa számára, amennyiben a már meglévő vezeték kapacitását megnövelik. Emellett pedig Türkmenisztánban is komoly források találhatók – tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!