légikatasztrófa

2021.03.22. 16:46

Összeütközött két tajvani vadászrepülőgép egy gyakorlaton

Összeütközött hétfőn két tajvani vadászrepülőgép egy gyakorlat során, ez már a harmadik ilyen jellegű baleset az elmúlt fél évben.

A tajvani légierő azt közölte, hogy a két F-5E típusú repülőgép a sziget délkeleti partjainál a tengerbe zuhant. Az egyik pilótát megtalálták, s kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni, a másik pilóta pedig eltűnt – mondta újságíróknak Huang Cse-vej, a légierő parancsnoka.

A légierő leállította a repülést az F-5-ösökkel, és felfüggesztette az összes kiképzést – tette hozzá. Az amerikai gyártmányú F-5-ös gépeket először az 1970-es években állította hadrendbe Tajvan, s bár legtöbbjüket mára kivonták a szolgálatból, néhányat jelenleg is használnak kiképzéshez vagy kísérethez.

A tajvani légierőnek már lezuhant egy F-5-öse októberben, a pilóta életét vesztette. A következő hónapban egy modernebb, F-16-os vadászrepülőgépe zuhant le a keleti partoknál, ebben a balesetben is életét vesztette a pilóta.

A Kína által magának követelt Tajvan hadseregére fokozott nyomás nehezedik, hiszen a kínai repülőgépek csaknem napi rendszerességgel közelítik meg a szigetet. A tajvani légierő jól képzett és jól felszerelt – többségében amerikai eszközökkel –, méretét tekintve azonban eltörpül a kínaihoz képest.

Az 1949-től saját politikai vezetéssel bíró Tajvant Peking Kína szakadár tartományának tekinti. Viszonyuk többéves közeledés után 2016-ban ismét fagyossá vált, miután a függetlenségpárti Caj Jing-ven lett a tajvani elnök, aki a status quo fenntartása és a sziget önvédelmi képességeinek erősítése mellett kötelezte el magát. Peking politikai eszközeinek kijátszása mellett nyomásgyakorlásként gyakran tart a sziget körül hadgyakorlatokat, illetve nem zárta ki szükség esetén az egyesítés lehetőségét erővel sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!