Ország-világ

2021.03.29. 15:36

Hollik: egy baloldali képviselő is a kínai vakcinát kapta meg (videó)

Egy meg nem nevezett baloldali képviselőnek tett fel kérdéseket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői videónyilatkozatában, mert információi szerint a politikus a kínai vakcinát kapta meg, ami ellen a baloldal kampányolt.

Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló politikai vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Hollik István azt mondta:

múlt héten egy „balos portál” összesítette, hogy hány baloldali országgyűlési képviselő van már beoltva, így derült ki, hogy az MSZP-frakció harmada már megkapta az oltást.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ezzel nincs is semmi baj, ha nem a regisztrációt megkerülve kaptak vakcinát, mint a gyöngyösi polgármester.

Hollik István azt ugyanakkor érdekesnek tartja, hogy a cikk állítása szerint az egyik baloldali politikus a kínai vakcinát kapta meg.

Hozzátette: mivel a baloldal ennek a képviselőnek a nevét „diszkréten elhallgatta”, ezért három kérdést tesz fel a „névtelen, bátor” baloldali politikusnak.

Hollik István azt kérdezte: ez a baloldali képviselő aláírta-e „főnökének, Gyurcsány Ferencnek” a kínai vakcina betiltására irányuló petícióját és részt vett-e a baloldal oltásellenes kampányában, aminek az volt a célja, hogy elbizonytalanítsa az embereket a keleti vakcinákkal kapcsolatban.

„Miután mindenkit le akartak beszélni a kínai vakcináról, ön éppen ezt adatta be magának, hogyan tud ezek után a tükörbe nézni?”

– firtatta a Hollik István.

Borítókép: Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló politikai vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!