Járvány

2020.04.03. 13:15

Szervezők: nem lesz „zárt kapus” a verseny

Természetesen a járványhelyzet határozza meg a lehetőségeiket

A francia sportminiszter szavait cáfolva Christian Prudhomme, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny igazgatója kijelentette, hogy „zárt kapus” biztosan nem lesz az idei viadal.

A világ első számú körversenye június 27. és július 12. között lenne, Prudhomme pedig – az insidethegames.biz híre szerint – nagyon bízik benne, hogy meg tudják rendezni a Tourt.

Mindehhez hozzátette, hogy természetesen a járványhelyzet határozza meg a lehetőségeiket és a legfontosabb az emberek egészsége, ugyanakkor semmi mást nem kíván, csak azt, hogy a nyáron megtarthassák a legendás, háromhetes eseményt.

„Nem a Tour de France miatt szeretném, ez jóval többről szól, mert ha nem tudjuk megrendezni a versenyt, az azt jelenti, hogy az ország még akkor is katasztrofális állapotban lesz, márpedig nagyon reméljük, hogy ez nem így lesz” – érvelt Prudhomme, aki a múlt héten azt nyilatkozta, hogy az idei viadal sorsáról legkésőbb május 15-én döntenek.

A francia sportminiszter, Roxana Maracineanu még a múlt héten beszélt arról, hogy szerinte nézők nélkül meg lehet majd rendezni a Tourt, mivel az esemény gazdaságilag nem a jegybevételekre, hanem a televíziós jogok értékesítésére épül. Prudhomme ugyanakkor ezt a lehetőséget most határozottan elutasította.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) június 1-ig törölt vagy halasztott minden versenyt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!