2024.05.08. 18:00
Végső búcsút vesznek az oroszlányi legendától
Április elején rázta meg szomorú hír Oroszlány városát. Jugovics József, az OSE legendás kosárlabdázója, majd edzője 83 éves korában elhunyt.
Az oroszlányi kosárlabdázás legendás alakjának a tiszteletére a halálhír napján a szurkolók már tartottak egy közös gyertyagyújtást. Az OSE közleménye szerint Jugovics Józsefet május 10-én, 15 órakor búcsúztatják az oroszlányi temető ravatalozójánál. A szurkolók, sporttársak a Krajnyik "Akác" Sportcsarnokban 16 órakor róhatják le a kegyeletüket az oroszlányi kosaras hős előtt.

Forrás: OSE/Facebook
A magyar válogatott szerelését is magára húzó Jugovics József nem csak a helyi sportéletben nyújtott odaadó munkájáért volt megbecsült tagja az oroszlányi közösségnek. Az Arany János Általános Iskolában testnevelő tanárként, míg az önkormányzatban képviselőként négy cikluson keresztül szolgálta a várost. 2020-ban Oroszlány város díszpolgárává választották, 2021-ben az Oroszlány Barátainak Köre az Idősek kiválósága díjat adományozta neki.
A család kérésére Jugovics Józsefet szűk körben helyezik örök nyugalomra.