Vereség

2024.03.04. 19:30

Nagyon kemény kritikát fogalmazott meg Bekő Balázs

A Dorogi FC hazai pályán kezdte meg szereplését az NBIII tavaszi rajtján. Bekő Balázs szerint tavaly nyár óta ez volt a legrosszabb 90 percük.

Kemma.hu

Nagy várakozásokkal tekintettek a tavaszi rajtra Dorogon. Bekő Balázs szerint nagyon jól sikerült a téli felkészülés, sikerült megfelelő fizikai állapotba hozni a srácokat. Ennek alapján a szurkolók is bizakodhattak egy fényes folytatásra, azonban a várt jó játék elmaradt.

Bekő Balázs csapata (pirosban) végig enerváltan futballozott
Bekő Balázs csapata (pirosban) végig enerváltan futballozott
Fotó: Walczer Patirk / Forrás:  24 Óra

A Balatonfüred elleni meccsen könnyen megszerezhette volna a vezetést a Dorog, ám kétszer is hibáztak az ellenfél kapuja előtt ziccerben. A kihagyott helyzetek pedig gyorsan meg is bosszulták magukat, a vendégek Major Szabolcs találatával előnyhöz jutottak a 27. percben. A játékrész hajrájában még próbálkoztak a dorogiak, de újabb gól már nem született.

A hazaiak vezetőedzője cserékkel próbálta frissíteni a csapatát, de a második félidőben már annyi lehetősége sem volt csapatának, mint az elsőben. Sőt, örülhettek, hogy a Balaton-parti gárda nem növelte az előnyét, ebben játszott nagy szerepet a többször ziccer szituációkban védő Pálfi Kristóf. A kapuson nem múlt ezúttal semmi, de mivel támadásban nem voltak elég élesek a dorogiak, így vereséggel indították meg az évet.

Kemény kritika Bekő Balázstól

A csapat Facebook-oldalán meglehetősen erős kritikát fogalmazott meg a Dorogi FC mestere.

Bekő Balázs: — Sajnos azt kell, hogy mondjam, ez a mai mérkőzés és a teljesítményünk a futball megcsúfolása volt. Szinte nem volt jó megmozdulásunk a találkozón, tompák, motiválatlanok, pontatlanok voltunk. Amióta elkezdtük nyáron a munkát, messze ez volt a legrosszabb 90 percünk. Elnézést kell kérnünk a szurkolóktól, mert ez a mai teljesítmény nézhetetlen volt. Nem fogok most arra hivatkozni, hogy felforgatott csapattal álltunk fel, mert mindig az a legjobb tizenegy, amely éppen a rendelkezésre áll. Nincs más hátra, egy hét múlva javítani kell Felcsúton, ezt a teljesítményt nem szeretném többet látni.

NBIII, Észak-Nyugati csoport, 18. forduló
Dorogi FC - Balatonfüredi FC 0-1 (0-1)
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, vezette: Görög M. (Bőhm M., Vad A.)
Dorog: Pálfi - Forgó, Tóth, Selmeci (Ferkó 76.), Harmat (Nagyházi 46.), Vígh (Schäffer 64.), Papp, Kovács, Balla (Bokán 46.), Szerencsi, Tomás (Boda 84.). Vezetőedző: Bekő Balázs
Góleszerző: Major (27.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában