2024.02.29. 11:55
Három kérdés három válasz: ezt várják az NB III-as csapatok vezetőedzői
A Hétvégén folytatódnak a küzdelem a magyar labdarúgás összes bajnokságában. Az NB III-ban három hónap szünet után küzdenek meg újra a pontokért. Kíváncsiak voltunk a Komárom-Esztergom vármegyei csapatok edzőinek a véleményére, hogy milyen előjelekkel várják a folytatást.
A hétvégén minden vármegyebeli csapatunk pályára lép az NB III tavaszi szezonjának a rajtján. Hazai pályán kezd az Opus Tigáz Tatabánya és a Dorogi FC is: előbbi a kiesőhelyen álló Budaörs, utóbbi pedig a középmezőnyhöz tartozó Balatonfüred gárdáját látja vendégül. A Komárom VSE rögtön az egyik leghosszabb utazására készülhet, ugyanis Sopronban kezdhetik meg a tavaszi pontgyűjtést. A bajnokság tavaszi rajtja előtt ugyanazt a három kérdést tettük fel a vezetőedzőknek.

Forrás: Facebook/Komárom VSE
Hogyan sikerült a csapatnak a téli felkészülés?
Burányi Tamás, Komárom VSE: — A hosszú szünet után mindenki várta már a felkészülés kezdetét. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert szinte végig teljes létszámban tudtunk edzeni, egy-két kisebb sérülést leszámítva. Hat hetes felkészülésünk volt, úgy gondolom, ez elég volt arra, hogy felkészüljünk a tavaszi szezonra és elérjük a céljainkat. Az utolsó két edzőmeccsünkre összeállt a csapat, így bizakodva várjuk a tavaszi rajtot.
Bekő Balázs, Dorogi FC: — Jól sikerült, az volt a fontos, hogy fizikálisan rendbe rakjuk a csapatot, mert ez a nyáron idő hiányában nem sikerülhetett. Taktikai téren pedig erősítettük a már jól működő dolgokat.
Gyürki Gergely, Opus Tigáz Tatabánya: — A felkészülési időszak – az elmúlt hetet leszámítva – jól sikerült. Minden eddiginél több melót raktak bele a srácok, példás mentalitással edzett a csapat. Sajnos azonban az előző héten több apróbb sérülés, betegség hátráltatott minket és ez merőben rányomta a bélyegét a Monor elleni mérkőzésünkre, ami nekünk a bajnoki főpróbát jelentette. Remélem, hamar kiegészülünk és megfelelő létszámmal tudunk készülni az első bajnokira.
A Komárom-Esztergom vármegyei NBIII-as csapatok így állnak jelenleg:
1. Opus Tigáz Tatabánya 39 pont
5. Dorogi FC 27 pont
10. Komárom VSE 22 pont
Tétmérkőzések nélküli három hónap után mit vár a játékosoktól az első tavaszi bajnokin?
B. T.: — Senkinek se jó az ilyen hosszú szünet… Mindenki nagyon várja már az első bajnoki mérkőzést, végre újra tétmeccset játszhatunk ilyen hosszú felkészülés után. Szeretném, hogy élvezzék a játékosok, hogy újra tétmeccset játszhatnak és megmutassák, több van a csapatban mint amit a jelenlegi helyezésünk mutat.
B. B.: — A fiataljaink sokat erősödtek, és reményeim szerint a tavasszal ezt meg is mutatják. Az első bajnokin hazai pályán nem lehet más a cél, mint a három pont begyűjtése. Remélem a pályaviszonyok is alkalmasak lesznek arra, hogy futballról beszélhessünk.
Gy. G.: — Biztosan szükségük lesz a játékosoknak egy kis időre, hogy újból belerázódjanak a bajnoki ritmusba. Nagyon nehéz és fizikális mérkőzésre számítok a Budaörs ellen. Azonban bizakodó vagyok, mert a csapat gerince már régóta együtt játszik, illetve egy nagyon jó közösséget alkotunk a pályán kívül is. Ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sikerrel vegyük az első akadályt.
Sikeres tavaszra készülnek az NB III-as csapataink
Milyen eredménnyel lenne elégedett a szezon végen?
B. T.: — Szeretnénk minél előbb azokat a pontokat megszerezni, amivel biztos lehet a bent maradásunk úgy, hogy közben a fiatalokat is beépítjük a csapatba. Amennyiben ez sikerül, szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán.

Forrás: Facebook/Dorogi FC
B. B.: — Szeretnénk előrébb lépni a tabellán, de igazából idén a stabilitás a legfontosabb és az, hogy szépen fejlődjön a csapat.
Gy. G.: — A szezon előtti célkitűzésünk az 1-4. pozíció elérése volt. Több mint féltávnál járunk, és jelenleg első a csapat. Foggal-körömmel küzdeni fogunk, hogy a szezon végéig megtartsuk ezt a pozíciónkat.
A tavaszi szezon első mérkőzései:
Opus Tigáz Tatabánya - Budaörs
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, vasárnap, 14 óra
Dorogi FC - Balatonfüredi FC
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion, vasárnap, 14 óra
Caola SC Sopron - Komárom VSE
Soproni Városi Stadion, vasárnap, 14 óra