Átigazolás

2024.01.31. 07:00

„Motiváló ilyen légkörben focizni” - vb-t is megjárt hátvéd mutatkozott be Tatabányán

Az NB I.-es Kecskemét és NB II.-es Győri ETO FC után januártól a Tatabánya gárdáját erősíti Buna Gábor.

Kemma.hu

A Fehérvár II. csapata ellen lejátszott első felkészülés után már tett említést távozóiról és érkezőiről az Opus Tigáz Tatabánya. Az egyik téli erősítés Buna Gábor, aki első nyilatkozatát is megtette és picit több információt is megosztott magáról a Bányász drukkerei számára. 

A Győri ETO FC-től érkező focista a labdarúgást szülővárosában, Marcaliban kezdte, a helyi egyesületben, 6 éves korában. Keszthelyen és Hévízen folytatta pályafutását. Aztán 13 évesen érkezett az igazi nagy áttörés. Leigazolta a Budapest Honvéd. A következő 6 évben a Magyar Futball Akadémián bontogatta a szárnyait nem is sikertelenül.

– Utánpótlás játékosként korán eldőlt, hogy a védelemben fogok játszani. Jobb oldali védő és belső védő poszton számítottak rám leginkább az akadémia korosztályos csapataiban, illetve az NB III.-as csapatban – részletezte a 21 éves focista, aki korosztályos válogatottként is szerepelt, ahol szintén hátvédként számítottak rá. 

Több kiemelkedő eredménnyel is rendelkezik Gábor, amelyekre nagyon büszke.
– A Honvéd korosztályos csapatával több éven keresztül megnyertük az országos kiemelt bajnokságot. A korosztályos válogatottal az U17-es Európa-bajnokságon 5. helyezést értünk el, és kijutottunk Brazíliába az U17-es világbajnokságra is – büszkélkedik Buna, akire érettségi után ismét nagy változások vártak.

Vizsgái után a Kecskeméti TE-hez igazolt, ahol két szezont töltött. Az első évben feljutottak az élvonalba, majd a második ott töltött évében jött az igazi csoda. A Kecskeméttel az NB I. második helyét sikerült elcsípniük. Tavaly nyáron igazolta le a Győri ETO. Mindkét korábbi klubjában jobb védőként szerepelt.

Buna Gábor fő célja a Tatabányánál, hogy minél több percet tölthessen a pályán és minél többet tudjon hozzáadni ahhoz, hogy a csapat jövőre már az NB II.-ben játszhasson. 
– Nagyon jól érzem magam! Befogadó, családias a környezet. A szakmai stáb, a csapattársaim bizalommal fogadtak. Nagyon jó és motiváló ilyen légkörben dolgozni, edzeni, focizni – fejtette ki az új igazolás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában