Kosárlabda

2023.10.27. 09:18

A bajnokverő otthonában lép pályára a Lions

Szegeden játszik Simon Petrov együttese.

Kun Attila

Illésék (balra) nem számíthatnak könnyű meccsre

Forrás: 24 Óra

Fotó: Flajsz Peter

Kosárlabda, NB I. A, férfi, 5. forduló 

SZTE-Szedeák–MVM-OSE Lions 

Szeged, péntek, 18 óra. 

Az oroszlányi csapat az előző fordulóban hazai pályán 89–83-as győzelmet aratott a Budapesti Honvéd ellen, amivel 3–1-re javította mérlegét és a negyedik helyre jött fel a bajnokságban. A Szeged nagy bravúrt hajtott végre: ugyancsak házigazdaként 80–79-re győzött a bajnok és kupagyőztes Falco ellen és 2–2-es mérleggel jelenleg a hatodik a tabellán. A két csapat ebben a szezonban egyszer már találkozott egymással, mégpedig az Oroszlányon rendezett MVM Bányász Kupán. Akkor az elődöntőben nagyon simán, 85–61-re győzött a Lions ellen, de abból a mérkőzésből gyakorlatilag semmiféle következtetést nem lehet levonni a ma esti összecsapásra vonatkozóan, hiszen a szegediek arra a mérkőzésre egyetlen idegenlégióssal érkeztek, a keretük pedig azóta jócskán erősödött. Egy biztos, a Lionsnak ezúttal sokkal nehezebb dolga lesz, mint akkor. 

– A Szeged remek formában van és magabiztos a Falco elleni győzelem után. Teljes odafigyelésre lesz szükségünk védekezésben, valamint összehangolt csapatjátékra támadásban, ha győzni szeretnénk idegenben – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Simon Petrov, az MVM-OSE Lions vezetőedzője. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában