Labdarúgás

2023.09.19. 10:30

Döntetlenek fordulója: egyedül a Tát tudott nyerni a területi első osztályban

Sok rangadót rendeztek a hétvégén a területi I. osztályban, de egyik sem hozott döntést. Egyedül a Tát tudott győzni szombaton, a vasárnapi meccsek egyaránt döntetlennel zárultak. Tíz csapat is egy ponttal növelte az eddig megszerzettek számát.

Herczeg István

A Bábolna (sárga-zöldben) háromszor szerzett vezetést, a Kecskéd háromszor egyenlített

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

A negyedik fordulóval folytatódott a területi első osztályú bajnokság. A forduló ismét szombaton kezdődött, ekkor a Vértesszőlős fogadta a Tátot. A forduló előtt mindkét gárda egy-egy győzelemmel állt, így a tét ennek a megduplázása volt. A Tát már a hatodik percben megszerezte a vezetést, aztán egy öngólt követően egalizált a Szőlős. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a találkozó is döntetlennel zárul, ám végül Varga Botond a 89. percben újra gólt szerzett, így a Tát megszerezte második győzelmét. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy a Tát tudott egyedül nyerni ebben a fordulóban, hiszen az összes többi meccs döntetlennel ért véget. 

A forduló egyik rangadója a Sárisáp–Koppánymonostor mérkőzés volt és nagy érdeklődés övezte a párharcot. A találkozó a szokásos menetrend szerint zajlott: a monostoriak igyekeztek támadni, a jól szervezett Sárisáp pedig jól állta a sarat. Az első félidő lefújása előtt viszont emberhátrányba került a Monostor, ami átírta a találkozó forgatókönyvét. A szünet után a Sárisáp büntetőhöz jutott, amit szokás szerint a hazaiak kapusa, Sándor Gábor végzett el és be is vágta. A Koppánymonostor tíz emberrel is nyomást tudott helyezni a Fenyvesi-csapatra, végül Tímár tudott egyenlíteni, így megosztoztak a csapatok a pontokon. 

A forduló másik rangadója is döntetlennel végződött, pedig a listavezető és eddig minden meccsét megnyerő Nyerges­újfalu már kétgólos előnyben is volt. A szünet után azonban a Tata talpra tudott állni és végül egyenlíteni is. 

Két pont nélküli csapat találkozott Vértessomlón, ahová az Almásfüzitő látogatott. A találkozón inkább a hazaiak akarata érvényesült, több nagy ziccert is kihagytak, végül ezen a találkozón sem avattak győztest. Így legalább már mindkét gárda szerzett pontot, így nincs nulla pontos csapat a bajnokságban. 

Ehhez az Esztergom is kellett, amely északi rangadón ért el döntetlent a Lábatlan ellen. Az esztergomi csapat nem volt messze a győzelemtől sem, hiszen kétszer is megszerezte a vezetést, ám a hazaiaktól Galba József duplázott, a második gólját a 88. percben szerezte. 

Maradva a sormintánál, Bábolnán sem avattak győztest, de itt legalább hat gól esett. A menetrend mindhárom alkalommal ugyanaz volt: előbb a Bábolna szerzett vezetést, majd a Kecskéd egalizált.

 

Területi I. osztály, 4. forduló 

Vértesszőlősi SE–DG Tát 1-2 (1-1) 
Vértesszőlős, vezette: Derecskei B. (Kun P. A., Mihályi M.). 
Vértesszőlős: Zukál – Keleti (Bognár, 62.), Horváth, Batics A., Polyák, Szőke, Jónás, Radics, Galambos, Kocsis, Baranyai. Vezetőedző: Dupai János. 
Tát: Koller – Kopányi, Mészáros (Jónás V., 58.), Varga, Farkas, Tirpák, Izsó (Szalai, 81.), Dékány, Putnoki (Kósa, 76.), Zoltai, Chrompota (Bokros, 46.). Technikai vezető: Kun Imre. 
Gólszerzők: Farkas (21. – öngól), illetve Varga (6., 89.). 
Jók: senki, illetve mindenki. 
Dupai János: – Nem úgy alakult, ahogy terveztük. Egy utolsó perces góllal kaptunk ki. Remélem, hogy az erőseket megerősíti ez a vereség. 
Kun Imre: – Egy kellemetlen, agresszív ellenfél otthonából igazi csapatmunkával értékes három pontot hoztunk el. Büszke vagyok az egész csapatra! 

Sárisápi BSE–Koppánymonostori SE 1-1 (0-0) 
Sárisáp, vezette: Büki G. (Farkas B., Marosi M.). 
Sárisáp: Sándor G. – Cserven, Szlovák, Papp, Gyebnár, Válent, Jurásek J. (Karcagi, 91.), Sándor P. (Farkas, 77.), Yousif, Pozsonyi (Lőrincz, 46.), Fekete. Vezetőedző: Fenyvesi László. 
Koppánymonostor: Vicena – Kalla, Horváth, Valkó M. (Imrek, 87.), Juhász, Soha (Egyed, 60.), Jóna, Dávid, Valkó G., Korcsok, Tímár (Dombi, 73.). Vezetőedző: Vigh László. 
Gólszerzők: Sándor G. (54. – büntetőből), illetve Tímár (62.). 
Kiállítva: Jóna (41., Koppánymonostor). 
Jók: Szlovák, Gyebnár, Válent, illetve mindenki. 
Fenyvesi László: – Az első félidőben élvezetes, színvonalas mérkőzést játszottunk, az idei szezonunk legjobb 45 perce volt ez. A másodikban emberelőnyben megszereztük a vezetést, de egy nagyon peches góllal kiegyenlített az ellenfél. Utána belementünk egy adok-kapokba, de sajnos egyik helyzetünket sem sikerült értékesítenünk. 
Vigh László: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, nagy fölényben futballoztunk, jó volt látni a csapatot. Tíz emberrel már más felfogással kellett futballoznunk. Kaptunk egy büntetőt, viszont ezek után fel tudtunk állni és tíz emberrel is dominálni tudtunk. Büszke vagyok a csapatra, jó volt a hozzáállásunk, és a nézők szempontjából is kiváló meccs volt, amit köszönünk a szurkolóinknak. 

Vértessomló–Almásfüzitői SC 1-1 (0-0) 
Vértessomló, vezette: Vojvoda M. (Uracs R., Péntek E. R.). 
Vértessomló: Kalmár – Kacz, Éliás, Nagy (Antalovits, 78.), Koller, Wend, Batin (Murányi, 86.), Zink, Dobbelaere, Balogh, Petőcz. Vezetőedző: Nagy Géza. 
Almásfüzitő: Varga Á. – Berlik (Mészáros, 77.), Makszimcsuk, Nagy (Ozoróczi, 70.), Szűcs (Fekete, 65.), Hajba, Kottra (Bozori, 86.), Sallai, Sinkó, Galambos, Bihari (Fekete, 56.). Vezetőedző: Szalai Gábor. 
Gólszerzők: Petőcz (58.), illetve Galambos (72.). 
Jók: mindenki, illetve Varga Á., Galambos, Hajba. 
Nagy Géza: – Véleményem szerint egy nagyon jó első negyedóra után volt egy „elfogadható” negyedóránk, a köztes hatvan percet kellene helyrepofozni... Amíg az ajtó-ablak helyzeteket nem használjuk ki, addig nehéz lesz nyernünk. 
Szalai Gábor: – Hektikus mérkőzésen voltak jó periódusaink, de a végén örülnünk kellett az egy pontnak is. Ennél sokkal több kell a folytatásban, hogy pontokat szerezzünk. 

Nyergesújfalu SE–Tatai AC 2-2 (2-0) 
Nyergesújfalu, vezette: Kreitl T. (Hegedüs P., Faragó Gy.). 
Nyergesújfalu: Borsiczki – Bogárdi (Molnár A., 58.), Cseh, Hajnal (Kiss, 55.), Tóth, Farkas, Balogh, Szoboszlai T., Raffai, Takács, Manga M. Játékos-edző: Szoboszlai Tamás. 
Tata: Csákány – Németh, Felső, Nagy, Zuggó, Dragonya (Bogár, 46.), Szabó A., Terplán (Unger, 70.) Bombicz (Putnoki, 70.), Mártonfi, Máté-Kovács. Vezetőedző: Wéber Roland. Gólszerzők: Hajnal (15. – büntetőből), Raffai (41.), illetve Nagy (64.), Bogár (75.). 
Kiállítva: Balogh (89., Nyergesújfalu). 
Jók: Bor­siczki, Farkas, Manga M., illetve mindenki. 
Szoboszlai Tamás: – Két ellentétes félidő volt. Az elsőben el kellett volna dönteni a meccset, a szünet után a Tata komoly erőket mozgósított. 
Wéber Roland: – Úgy érzem, mezőnyben jobbak voltunk és többet támadtunk, bár ez az első félidőben nem mutatkozott meg. A második félidei játékunk alapján rászolgáltunk az egy pontra, de akár a győzelemre is. Összességében nem lehetek csalódott, mert egyre javuló játékot mutat a csapat. 

Lábatlani ESE–FC Esztergom 2-2 (0-1) 
Lábatlan, vezette: Szeibert P. (Jászberényi M., Linn K.). 
Lábatlan: Órai – Rozmán (Kecskés, 72.), Janusz, Váli, Galba, Budaházi, Király, Deme, Kovács, Fábián-Nagy (Ölveczky, 25., Mann, 54.), Török. Vezetőedző: Karcagi Pál. 
Esztergom: Gecse – Besey, Révész, Várszegi B., Paltineanu (Üveges, 89.), Bereczki (Sisa, 72.), Várszegi D., Molnár, Bugjó (Janzó, 80.), Imre (Gál, 80.), Tahon (Túróczy, 46.). Vezetőedző: Spóner József. 
Gólszerzők: Galba (67., 88.), illetve Rozmán (29. – öngól), Besey (70.). 
Jók: Galba, illetve Besey, Várszegi D., Imre. 
Karcagi Pál: – A fiatal esztergomi csapat jobban akarta a győzelmet. Mi tompán, enerváltan játszottunk, így nem érdemeltünk többet egy pontnál. 
Spóner József: – Reális eredmény született. Dolgozunk tovább a fiatal csapatunkkal, hogy belenőjünk ebbe a bajnokságba. 

Bábolnai SE–Wati-Kecskéd KSK 3-3 (3-2) 
Bábolna, vezette: Katona B. M. (Derecskei B., Gabala Zs.). 
Bábolna: Szabó B. – Mátyás, Kovács-Gadanecz, Hajnal K. (Hollósi, 80.), Kiss, Czeglédi, Maruzs (Lautner, 90.), Szendi (Karvaj, 49.), Németh, Hajnal P., Lanzendorfen. Vezetőedző: Józsa Péter. 
Kecskéd: Bódis – Neckernusz (Fábián, 46.), Schmidt L. (Németh, 46.), Greskó (Tomayer, 46.), Plotár (Czékmány, 65.), Pető, Kovács, Berki, Harsányi, Schmidt G., Szabó K. Vezetőedző: Linczmaier László. 
Gólszerzők: Lanzendorfen (5.), Maruzs (16.), Czeglédi (44.), illetve Harsányi (14.), Pető (30.), Berki (72.). 
Jók: Lanzendorfen, Czeglédi, illetve Schmidt G., Harsányi. 
Józsa Péter: – Hazai pályán mindenképpen győzelemre játszottunk, de sajnos a kapott góljaink száma nem csökkent, így ismét meg kell elégednünk az egy ponttal. 
Linczmaier László: – Gratulálok mindkét csapatnak, a nézők is jól szórakoztak, de bennem van hiányérzet. A hazaiak egyszerű, de hatékony focit játszottak, a megszerzett labdát egyből felrúgták a két gyors csatáruknak és ebből alakítottak ki lehetőségeket. Ezzel sok gondot okoztak nekünk, de így is miénk lehetett volna a három pont, mert jobban fociztunk, de a kapufa kétszer is kisegítette a Bábolnát. 
 

Területi I. osztály, felnőtt 

 1.Nyergesújfalu431011-610
 2.Tata422011-78
 3.Koppánymonostor421112-47
 4.Tát42027-86
 5.Sárisáp31207-45
 6.Bábolna412110-105
 7.Zsámbék21109-24
 8.Kecskéd311110-74
 9.Lábatlan31116-74
 10.Vértesszőlős31023-113
 11.Almásfüzitő30124-71
 12.Esztergom30125-111
 13.Vértessomló40133-141

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában