Siker

2023.07.07. 17:27

Az éremesővel hazatérő Pekler Zalán sportlövőt köszöntötték +fotók

Pekler Zalán sportlövőt köszöntötte pénteken a városházán dr. Molnár Attila polgármester és Horváth Zsolt önkormányzati képviselő. A fiatal tehetség az elmúlt napokban vett részt a Lengyelországban rendezett Európa Játékokon, ahol siker sikerre halmozott, négy aranyérmet is szerzett.

Körtvélyfáy Dina

Dr. Molnár Attila (balra), Pekler Zalán és Horváth Zsolt, a városi sportbizottság elnöke

Forrás: 24 Óra

Fotó: V. B.

– Fantasztikus sporthírről számolhatunk be, igaz éremeső hullott Zalán nyakába – mondta dr. Molnár Attila. – Hazánk összesen tíz aranyérmet szerzett a tornán, ebből négyet, tehát majdnem a felét Zalán „szállította”, amire nagyon büszkék vagyunk.

Hozzátette azt is, Pekler Zalán olimpiai kvótát is szerzett, így ismét lesz komáromi sportoló a rangos világversenyen. Hangsúlyozta, Horváth Zsolttal együtt biztosították Pekler Zalánt és edzőjét, Miskolci Juliannát arról, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fiatal sportlövőnek a lehető legzökkenőmentesebben alakuljon a felkészülése.

Pekler Zalán díszoklevelet, ajándékcsomagot, illetve Nagy Judit tűzzománc képét vehette át, amely a Monostori erődöt ábrázolja. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában