Brázik törzs

2022.11.02. 14:32

A világ legjobb lovasíjászai Szomódról hódítják meg a világot

Szomódon edzenek a világ legjobb lovasíjászai. A Kassai Lovasíjász Iskola Brázik törzsének tagja a világranglista legjobb férfi első és második helyezettje, illetve a legjobb nő is. Pedig az egyesület alig 15 éve alakult.

Goletz-Deák Viktória

A Brázik törzsnél szombatonként külön tartanak erőnléti és mentális edzéseket is, illetve lovaglást és íjászatot

Forrás: Beküldött

Harmincéves koráig Brázik Csabának csak annyi köze volt a lovakhoz, hogy a családjának voltak igáslovai. Mikor a nagyapja elhunyt, akkor kezdett el gondolkodni, hogy kipróbálná a lovaglást. Vagy inkább kicsit annál is többet. Akkortájt látott először lovas­íjász-bemutatót, és annyira megtetszett neki, hogy el is olvasta a sport atyjának, Kassai Lajosnak a könyvét, majd elkezdte magát képezni. 

2001-ben ült először ló hátára és fogott a kezébe íjat. Azonban elhivatottságának gyorsan híre ment és többen is felkeresték, hogy csatlakoznának hozzá. Egy barátja javaslatára vette fel a kapcsolatot Kassaival, aki meghívta magához egy bemutatóra. Onnan pedig már nem volt megállás. Csaba részt vett egy egyhetes edzőtáborban, ahol megszerezte az alapvizsgát. Majd a folyamatos képzéseknek és edzéseknek köszönhetően végül 2007-ben megalakíthatta saját törzsét. 

Komoly edzés kell a versenyzéshez
Ahhoz, hogy valaki lovasíjász lehessen, minimum egyéves tanulás, felkészülés szükséges.
– Ha már legalább fél éve jár edzésekre, el kell mennie egy központi felvételire, ahol mind mentálisan, mind erőnlétileg is bizonyítania kell. Ha ez sikerült, akkor készülhet a központi alapvizsgákra, amelyek tavasszal és ősszel vannak. Ha ezen is sikeresen teljesít, elkezdhet készülni a versenyekre – magyarázta Csaba. Kassai Lajos az 1980-as évek végén kezdte kidolgozni a lovasíjászatsport szabályrendszerét, majd 1994-ben megszervezte az első lovasíjászversenyt, amivel megteremtette a modern kori lovasíjászatot, 2011 óta pedig már egyetemen is tanítják. 2013-ban a Kassai-féle lovasíjászmódszer elnyerte a Hungarikum címet is. 

– Kezdetben tíz tagja volt a törzsnek, mára stabilan harminc van. Ők azok, akik aktívan járnak edzésekre, vizsgákra és versenyekre. Van olyan tatabányai tagunk, aki a lovasíjászat miatt adta el a lakását és költözött Szomódra a családjával. De járnak hozzánk Felcsútról és Budapestről is az edzésekre – mondta Brázik Csaba, aki családját is megfertőzte szenvedélyével. 

– A lányom éveken keresztül vezette a női világranglistát. Sérülés miatt már nem ülhet lóra – mesélte a lovas­íjász. Csaba elárulta: ahhoz, hogy valaki lovasíjász lehessen, kemény erőnléti és mentális edzéseken kell részt vennie. 

Az idei Ttaai Sokadalomban lovasíjász bemutatót tartott a Brázik Törzs
Az idei Ttaai Sokadalomban lovasíjász bemutatót tartott a Brázik Törzs
Fotós: Sz. A.  / Forrás: Kemma.hu

– Minden szombaton egész napos edzés van. Ilyenkor külön tartunk erőnléti és mentális edzéseket is, illetve lovaglást, íjászatot. Tavasztól őszig szerdán is van edzés, de az csak a haladó fokozatú lovas­íjászoknak. 

A legjobb női lovasíjász
A szomódi Brázik törzsben edz a világranglista első két helyezettje, illetve a legjobb női lovasíjász is. 
– Molnár Dávid már évek óta vezeti a világranglistát, és ő az egyedüli lovasíjász, aki 300 pontnál többet tudott eddig lőni. Rácz Gergő még csak 14 éves, de már a ranglista második helyéig küzdötte fel magát. Ducza Dóra pedig a lányok között vezeti a mezőnyt. A törzs jelenleg a jövő nyári világbajnokságra készül – újságolta büszkén Csaba, aki elmondta: bár az ősi gyökereinkre épülő harcművészet Magyarországról indult el, már az Egyesült Államokon keresztül, Iránig, Dél-Afrikától Kínáig vannak pályák, ahol a Kassai-módszereket oktatják. A világbajnokságot Kaposmérőn rendezik kétévente. Volt, hogy több mint húsz ország versenyzői mérték össze tudásukat. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában