Kosárlabda

2022.04.27. 18:53

Átalakuló ellenféllel néz szembe az OSE Lions

Két meghatározó játékos is kikerült a középházban gyengén szereplő Debrecen keretéből

Kun Attila

Az OSE Lions (fehérben) hazai pályán szeretne győzni Fotó: D. I.

Forrás: 24 Óra

Fotó: D.I.

Kosárlabda, NB I. A, férfi, középszakasz, középház, 6. forduló 
MVM-OSE Lions–DEAC-Tungsram 
Oroszlány, Krajnyik Sportcsarnok, szerda, 18 óra. 
A középház harmadik helyén álló Oroszlány ezúttal az ötödik, utolsó helyezett Debrecent látja vendégül. A két csapat mérlege csaknem azonos (MVM-OSE: 14-16, DEAC: 13-17), ezúttal azonban talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mérkőzés esélyese a hazai gárda. A két együttes egymás ellen kezdte a bajnokság jelenlegi szakaszát (Sebastjan Krasovec csapata három hete hosszabbítás után nyert Debrecenben 86-83-ra), azóta a Lions mérlege a középszakaszban 3-1, a DEAC viszont mind a négy mérkőzését elveszítette. Az MVM-OSE legutóbb hazai pályán jó teljesítményt nyújtva nyert a Szeged ellen 103-91-re, a Debrecen viszont ugyancsak pályaválasztóként súlyos, 93-65-ös vereséget szenvedett a Kaposvár ellen. Utóbbi produkció nem is maradt következmények nélkül: a debreceni szakvezetés úgy döntött, hogy a középszakasz hátralévő mérkőzéseit két, hozzáállásbeli problémákat mutató amerikai védőjük, Joshua Hagins és Xavier Thames nélkül vívják meg, a szakmai stáb inkább a tehetséges fiatal akadémistáik szerepeltetését kívánja előtérbe helyezni. A két (elviekben) kulcsjátékos kiesése egyértelműen az oroszlányiak esélyeit növeli, akiknél jelen állás szerint mindenki bevethető lesz a ma esti mérkőzésen. A hazaiak esélyeit még tovább növelheti, hogy fanatikus szurkolótáboruk előtt eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték a középházban, egyaránt tíz pont feletti különbséggel. Az Oroszlány egy esetleges győzelemmel újabb lépést tehet a rájátszásba jutás felé. 
– Egy újabb nagyon fontos mérkőzés következik számunkra a középszakasz során. A Debrecent fogadjuk, ami nem lesz egy egyszerű feladat, ellenfelünk ugyanis kereten belüli változtatásokat eszközölt, ezért nem tudjuk pontosan, hogy mire számíthatunk tőle. Elsősorban a saját játékunkra kell fókuszálnunk, reméljük, hogy sikerül megszereznünk a győzelmet hazai közönségünk előtt – nyilatkozta a mérkőzéssel kapcsolatban Sebastjan Krasovec, az MVM-OSE Lions vezetőedzője. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában