kézilabda

2021.08.06. 17:51

A Tatabányát választotta a Szeged helyett a MOL-csoport

Megállapodást köt a Tatabánya kézilabdacsapata és a MOL: a 2021/2022-es szezontól kezdődően a csapat kiemelt támogatója lesz a vállalat. Ezzel párhuzamosan lezárul a cég együttműködése a Pick Szeged kézilabdacsapatával.

Kemma.hu

Mint a cég közleményben tudatta, most a szponzorálással segítik egy olyan egyesület fejlődését, amely a játékosai révén a válogatott sikeréhez ugyancsak hozzájárulhat. Az új szponzorációval párhuzamosan lezárul az évtizedes együttműködés a MOL és a Szeged csapata között. A sikeres éveket méltóképpen fémjelzi a két bajnoki cím és a Magyar Kupa győzelem, nemzetközi színtéren pedig megnyerték az EHF Kupát és BL negyeddöntőig is eljutottak.

– Nagyon sikeres út végéhez érkeztünk és külön öröm számunkra, hogy a hosszú évek óta tartó támogatásunknak is köszönhetően idén is bajnok lett a Szeged. Egy izgalmas és tartalmas időszakon vagyunk túl közösen, amelyet szeretnénk megköszönni a Pick Szeged vezetőinek, játékosainak, szurkolóinak és további sok sikert kívánunk a csapatnak. A MOL-csoportnak továbbra is kiemelten fontos a magyar kézilabda jövője, a fiatal tehetségek, a magyar bázisú utánpótlás segítése, ezért az idei szezontól a Tatabánya kézilabdacsapatának a támogatója lesz. Bízunk benne, hogy a Tatabánya fejlődésében is részünk lehet és mind a hazai, mind a nemzetközi szintéren sikeres jövő vár a csapatra – mondta el Pantl Péter, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója.

– Különösen értékes számunkra, hogy a MOL-csoport a tatabányai kézilabdázás mellé áll, és ezzel kiemelten támogatja klubunkat és a régió sportját és utánpótlását. Célunk, hogy megtartsuk helyünket a magyar bajnokság élmezőnyében, és az európai porondon is öregbítsük a magyar kézilabdázás hírnevét. Szeretnénk, ha Tatabánya a válogatott játékosok számára továbbra is az egyik legfontosabb állomás lehetne, és a nemzeti együttes keretébe is az eddigiekhez hasonlóan sok kézilabdázó kerülne be klubunkból. Emellett az utánpótlásra is kiemelt figyelmet fordítunk, ebben is nagy segítség lesz a MOL-csoport támogatása – emelte ki Marosi László, a Tatabánya KC elnöke.

A sportszponzorációt tekintve a MOL-csoport a csapatsportok területén a kézilabda mellett a labdarúgásban és a vízilabdában is jelen van, ahogy az egyéni sportágakban is. Így például a tenisz, az úszás és a vívás területén szintén vannak sikeres együttműködései.

A MOL-csoport hagyományosan a magyar sport és egyben a kézilabda egyik kiemelkedő támogatója. A Magyar Kézilabda Szövetséggel való együttműködés keretében a cégcsoport segíti a női- és férfi kézilabda-válogatott munkáját, de nemzeti támogatója volt korábban a hazai rendezési női Európa-bajnokágnak is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában