2021.07.04. 16:32
Dobogós helyen zárt a TAC
Összességében remekül szerepelt a férfi kézilabda NB I. B. Nyugati csoportjában az elmúlt szezonban a Tatai AC. Sibalin Jakab együttese harmadikként zárta a furcsa és viszontagságos idényt.

Forrás: 24 Óra
Fotó: Hagymási Bence
Az együttesnél azt tűzték ki célul a szezon előtt, hogy a mezőny első felében végezzenek, azon belül pedig bármi beleférhet. Nos, nem is érhette szó a ház elejét. Az Ajka elleni szezonnyitón összejött a kötelez győzelem, ám a PLER elleni rangadót a 2. fordulóban már elvesztette a Sibalin-legénység.
Ezt követően azonban két szép győzelem következett, sorrendben a Pécsi VSE és a Budai Farkasok ellen. Főleg ez utóbbi az értékes, hiszen a budaörsi csapat ötödikként végzett. Október közepétől azonban december elejéig nem tudtak bajnokit játszani a tataiak, részben azért, mert hol az épp aktuális ellenfélnél, hol pedig házon belül bukkant fel a koronavírus.
Decembertől aztán a fentiek miatt „Championship-tempóra” kapcsoltak a TAC-nál, futószalagon kellett játszani (pótolni) a bajnokikat, bármelyik angol másodosztályú futballcsapat megirigyelhette volna a ritmust. A Győr ellen rangadót nyertek Iváncsikék, majd jött a NEKA elleni (papírforma) vereség, az év pedig a RÉV TSC elleni sikerrel zárult.
Februártól aztán újra következhetett a nagyüzem, melybe belefértek remek győzelmek (mint például a Balatonfüred U22, vagy a Győr elleni újabb siker), jónak mondható döntetlen a PLER ellenében, ám a két éllovast, a NEKA-t és a Veszprém U22-t nemigen tudták megszorongatni a tataiak, mind a két rivális ellen aránylag simán kikaptak oda-vissza.
A TAC kézilabdázóit (és természetesen a klubvezetést, valamint a szakmai stábot is) minden dicséret megilleti, hiszen a koronavírus-járvány őket sem kímélte – szakmailag és anyagilag sem –, ennek ellenére tisztességes teljesítménnyel rukkoltak elő a szezon döntő többségében. Csak érdekességképpen: volt olyan szakasza a szezonnak, amikor kevesebb mint egy hónap alatt öt bajnokit kellett letudniuk (a Ligakupa-találkozók mellett), a szezon pedig tulajdonképpen akkor zárult (június 6.), amikor alapesetben már javában nyaralni szoktak kézilabdás berkekben.
Mindent összevetve tehát, ez a bronzérem – már csak a citált körülmények ismeretében is – szépen csillog a tataiak háza táján!
A szezon számokban
A Tatai AC 15-1-6-os mérleggel a 3. helyen zárta a másodosztály Nyugati csoportját. A 42 ponttal az élen végzett NEKA-t és a 39 pontos Veszprém U22-t nem volt esély megszorongatni, ám így is olyan nagynevű együtteseket előztek meg, mint a Győr és a PLER. A házi góllövőlista élén Schekk András végzett 101 találattal – ezzel az összesített góllövőlista előkelő 6. helyén zárt. Ami a mérkőzésszámokat illeti, a legtöbb meccs, 22, Blázsovics Norbertnek, Kiss Martinnak, Pulai Dávidnak, Sárosi Ádámnak, Schekk Andrásnak és Tass Barnabásnak jutott.
