Tatabányaiak is helyet kaptak minden idők tíz legjobb magyar kézise között

A legilletékesebbek, a hazai férfi kézilabda-válogatottat irányító egykori és jelenlegi szövetségi kapitányok döntöttek a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játékában minden idők tíz legjobb magyar férfi kézilabdázójáról. A 3-10. helyezettek sorában két tatabányai is helet kapott.

10. Fenyő András (19 pont) Korának kiemelkedő képességű balkezes átlövője volt, oszlopos tagja annak a magyar triónak, amely 1968-ban először kapott meghívást a világválogatottba. A Bp. Honvéd kulcsjátékosaként a hatvanas években hatszor ünnepelhetett magyar bajnoki címet, kétszer kupagyőzelmet, ezüstérmet a BEK-ben, és 1965-ben a hazai bajnokság gólkirálya lett. A magyar nemzeti csapatban 88 alkalommal léphetett pályára, megjárt három világbajnokságot. Alig múlt ötven­éves, amikor elhunyt.

9. Kovács László (21 pont) Játékosként fantasztikus beálló volt, a játékát edzők oktatták, és ami igazán különlegessé teszi a magyar kézilabda történetében, hogy trénerként ő maga is legenda lett. Diósgyőrből indult, de 1960 és 1971 között a Bp. Honvédban játszott, amellyel hatszor nyerte meg a magyar bajnokságot, négyszer a kupát, ezüstérmes lett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (1966), közben kétszer választották az év kézilabdázójává (1964, 1965). A magyar válogatottban 87-szer szerepelt, három világbajnokságon játszott, és meghívták a világválogatottba is.

8. Marosi László (30 pont) „Zümi” remek kezű balszélsőből lett balátlövő, 1984 és 1990 között egymás után hatszor volt az NB I. gólkirálya, amire rajta kívül senki sem volt képes. A Tatabányai Bányásszal bajnokságot nyert (1984), kétszer választották itthon az év legjobb kézilabdázójává (1987, 1988), majd a következő évtizedet a Bundesligában töltötte, ahol a TBV Lemgóval bajnok (1997), kupagyőztes (1995, 1997) és KEK-győztes lett (1996).

Hogy kint mennyire szerették, jelzi, hogy távozásakor a hatos számú mezét visszavonultatták. A német bajnokságban 260 alkalommal lépett pályára, 1213 gólja közül 311 volt hétméteres, amelyeknek itthon is biztos kezű értékesítője volt. Itthon 2000-ben még egyszer bajnokságot nyert a Skaliczki László vezette Dunaferr SE-vel. A magyar válogatott mezét 171 alakalommal ölthette magára, 710 gólt szerzett, tagja volt az 1986-as világbajnoki ezüstérmes csapatnak. Ma a Grundfos Tatabánya KC elnöke.

7. Marosi István (33 pont) Kora nemzetközi szinten is kiemelkedő irányítója volt, aki egyetlen klubban játszotta végig pályafutását, 1958 és 1976 között kizárólag az Ózdi Kohász mezét öltötte magára. És persze a magyar válogatottét, 1963 és 1974 között egészen pontosan 140-szer, amibe belefért egy olimpia (1972) és három világbajnokság (1964, 1967, 1970), a középsőn ráadásul társgólkirály volt. Játékos-pályafutása után sem szakadt el Ózdtól, edző és klubelnök lett. 2018. január 31-én hunyt el.

6. Éles József (39 pont) Nemzetközi szinten is korszakos játékos, balátlövő és irányító, 13 évig játszott Veszprémben (1990–2003), amelynek valaha volt legjobb góllövője 2548 találattal. Ebből 1606-ot szerzett a magyar élvonalban, ami szintén klubrekord. Kulcsszerepet játszott a veszprémiek hazai hegemóniájának megteremtésében, tízszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát, 1992-ben pedig KEK-et. A háromszor a legjobb magyar kézilabdázónak választott (1992, 1993, 1997) világ- és Európa-válogatott, NB I.-es (1998) és vb-gólkirály (1993) Éles 179 mérkőzésen 828 gólt szerzett a válogatottban, amellyel legjobb eredménye az 1997-es világbajnoki negyedik hely volt.

5. Bartalos Béla (46 pont) Ő volt az első kapus hazánkban, akit az év legjobb kézilabdázójának választottak. Magyar bajnokként, világválogatottként hosszú ideig volt biztos pont a kapuban, nemcsak klubjaiban (Videoton, Tatabányai Bányász SC, Veszprémi Építők), hanem a magyar válogatottban is, amelyben 1970 és 1984 között 288-szor lépett pályára, és úgy szerepelt hat világversenyen, hogy akkoriban még nem volt Európa-bajnokság. Játszhatott három olimpián – Moszkvában 4. lett a csapattal – és ugyanennyi világbajnokságon. Edzőként Kuvait és Magyarország között ingázott, ma a magyar női juniorválogatott kapus­edzőjeként dolgozik.

4. Pérez Carlos (47 pont) Három honfitársával együtt Pérez huszonhat évesen, 1997-ben váltott kontinenst, és a kubai Ciudad Havanna csapatából a Fotex Veszprémhez igazolt, ahol legenda lett. De nemcsak ott, hanem egész Magyarországon, ugyanis 1999-ben megkapta az állampolgárságot, 2002 októberében pedig Szlovénia ellen hat góllal mutatkozott be a válogatottunkban, amelyben 2012-ig 55 találkozón 274 gólt szerzett.

Balátlövőként a Veszprémmel 13 bajnoki címet, 12 Magyar Kupát és Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert, 2002-ben pedig bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Négyszer választották az év legjobb magyar kézilabdázójának (2003, 2004, 2005, 2011).

3. Varga István Az Abonyból induló zseni kétszeres olimpikon, 1972-ben és 76-ban is tagja volt a magyar válogatottnak. Sőt, később a világválogatottba is meghívták, negyvenkét esztendősen pedig Európa legjobbjai között szerepelt. Varga Pista – ahogy mindenki hívta – nemzeti mezben sem adta alább: a 127 meccsen 882 gólt szerzett.

A világklasszis átlövő Budapesten a Honvéd játékosaként robbant be az élvonalba. – Akkoriban nem jelentett meglepetést a Honvéd első helye, mindig remek volt a katonacsapat, ha pedig akadt egy hiányposzt, a főnökök egyszerűen bevonultattak valakit – emlékezett utóbb a hetvenes évek sikerkorszakára. 1965 és 73 között négyszer nyert bajnokságot a Honvéddal, majd Debrecenbe szerződött, de ez nem várt bonyodalmakba ütközött: a Honvéd nem adta ki a játékjogát, kezdetben pihenőre kényszerült, de addig sem tétlenkedett: annak a reményteljes felnőttcsapatnak lett az edzője, amelynek a rövid szünet letelte után vezéregyéniségévé nőtte ki magát. 1975-ben a Debreceni Dózsa játékosaként is felért a csúcsra.

Varga ötszörös magyar bajnok, ötszörös kupagyőztes, Iszonyatos erejű, elhajlásos, a sorfalat megkerülő szabaddobásai fogalommá váltak a sportágban. A müncheni olimpián az Egyesült Államok elleni mérkőzés bemelegítésének záróakkordjaként megeresztett egy lövést 13 méterről, a labda a felső lécről a plafon felé pattant, és széttört egy-két lámpatestet. A találkozón 13 gólt dobott, ennél többet egy mérkőzésen azóta sem szerzett olimpián magyar férfi kézilabdázó. Visszavonulása után sem szakadt el a sportágtól, klubsikerei helyszínén, Debrecenben dolgozott. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2014. december 6-án hunyt el. Szülővárosában sportcsarnokot neveztek el róla.