Labdarúgás

2020.02.20. 14:06

Hétvégén már újra pattog a labda megyénk focipályáin

Nem kellett sokat várniuk a megyei futball szerelmeseinek, hiszen a hétvégén újra kilátogathatnak a megyei futballpályákra. Február 23-tól még csak az első osztályban, de aztán március elején nemcsak a másod-, de a harmadosztályú küzdelmek is elkezdődnek.

Herczeg István

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zantleitner Ingrid

Rövid szünet után február 23-án már újra lehet focit látni megyénk labdarúgópályáin. Egyelőre még csak az első osztályban, de aztán március elején nemcsak a másod-, de a harmadosztályú küzdelmek is elkezdődnek. Az első osztály 17. fordulójában több jó párharc is vár majd ránk. A második helyezett Koppánymonostor fogadja a télen több új játékost is megszerző Oroszlányt. A vendégek nem úgy szerepeltek ősszel, ahogy szerettek volna, ezért tavasszal javítani szeretnének.

A listavezető Tatabánya a felsőbb osztályú csapatok ellen vívott felkészülési mérkőzések után Bábolnára utazik majd az első idei tétmeccsének lejátszására. A Bábolna soha nem volt a Tatabánya kedvenc ellenfele, általában szoros meccseket játszottak ott a kék-fehérek. A Vértes­szőlős az új vezetőedzőjével bemutatkozó Sárisápot látja majd vendégül egy háromesélyes párharc kapcsán. Mindkét csapatnál voltak változások, így megtippelhetetlen a három pont sorsa.

A dobogóra hajtó Nyergesújfalu számára kötelező lenne a három pont megszerzése otthon a Tata ellen. A Zsámbék a sereghajtó Nagyigmándot fogadja majd. A két gárda összecsapásait az elmúlt években rendre a Zsámbék nyerte, és bár a nagyigmándiak igyekeztek erősíteni télen, mégis a házigazda zöld-fehérek tűnnek erősebbnek.

Az Esztergom a Vértessomló ellen vívhat majd, itt mindkét csapatnak égetően fontos lenne a három pont. Az szinte biztos, hogy a következő szezonban 12 csapat lehet az első osztályban, hogy annak színvonala nőjön. A hétvégén a találkozókat 14 órakor kezdik, de részletesebb beharangozóval természetesen a szombati számunkban készülünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában