Jön Kiprich, Plotár és Vincze! A mesterhármas visszatér

Kiprich közismert beceneve Kipu, Vinczéé pedig Pilu. Legtöbben Gyulának szólítják Plotárt, de csak azért, mert a Bukfenckirály túl hosszú. Tatabányán, a Turul Caféban beszélgetve először a könyv fogadtatása került szóba. Az első perctől az utolsóig természetes volt a másik és a harmadik ugratása, témától függően oda-vissza.

Pilu azzal kezdte, hogy méltatlanul sokat szerepel Kipu, aki érkezésekor széttárta a karját: – Fociztatok volna jobban! A sajtóbemutatón, a bicskei Báder fogadóban ott volt Kipu és Pilu, a betegeskedő Gyula nagyon hiányzott. Elment a meccsek utáni törzshelyre Gelei Károly, Kiss Imre, Lakatos Károly, Szalma József, Temesvári Miklós és Tóth Bálint is. A kézilabdázókat Kontra Zsolt képviselte.

– Jó lehetett az is... Igazából a bányásznapra időzítettük a megjelenést, mert akkorra már meggyógyultam – fordítja félig-meddig komolyra a szót Gyula. – Kilenc napig feküdtem a kórházban trombózissal, de még ott is felkerestek, hogy aláírjam a könyvet, Aztán persze nagyon sokan jöttek gratulálni és dedikáltatni Tatabányán, a Május 1. parkba. Kellemesen elzsibbadt a kezünk, sőt, az arcunk is a fotózásoktól. Később sok könyvet előre aláírtunk, tehát van bőven, reméljük, gazdára találnak. – Rólam Hollandiában már megjelent két könyv, lehet, hogy ez lesz egyszer majd a harmadik, mégiscsak három a magyar igazság – tette hozzá Kipu. – Ez is mesterhármas lenne.

– Egyébként azért nem fogy még jobban a könyv, mert Kipu országszerte annyi helyen tette tönkre a focit, hogy arra még mindenki élénken emlékszik – említette meg némi éllel Pilu.

Amikor megkérdeztük, mi minden maradt ki a könyvből, mosolyogva néznek egymásra.

– Hajjaj, már most lehetne egy újabb kötetet írni – folytatta Pilu. – Adjunk egy kis előzetest a „második mesterhármasból?” A Vasas ellen játszottunk. Egy-nullára vezettünk, nagyon nyomtak a piros-kékek, és ezt kapusunk, Kiss Imre is érzékelte, és kiabált a mesternek, hogy: csere-csere. Erre Temesvári azt hitte, hogy nekem vannak gondjaim, le is hívott a pályáról. Egyébként valóban gondolkodunk a folytatáson, amelyben CD is lenne. Ennek Kiss Imre már a címét is kitalálta, „A három balfék”, csak ő másképp fogalmazott.

Aztán előjöttek a Lombardos idők. Igyekeztünk a legszebb gólokat feleleveníteni. Kiprich emlékezetes csukafejese a későbbi bajnok Dunaújváros ellen ilyen volt. Akkor éppen Csepelre volt száműzve a Tatabánya.

– Sokan úgy emlékeznek, hogy pályafutásom során kevés gólt fejeltem – mondta Kipu. – Tőlük azt szoktam kérdezni: nem jártak a meccseimre? Azon a mérkőzésen aztán edzőtársam és barátom, Ferling Béla néhány perccel a gólom után le is cserélt. Lehet, ha még egy darabig a pályán maradok, nem egyenlít ki az Újváros. Béla is maradásra akart bírni, de mondtam neki, még két perc, és itt halok meg a füvön...

– Nekem a Debrecen elleni hét-egyes győzelem maradt meg, azon három gólt lőttem, a végén – emlékezett vissza Gyula.

– A DVSC ellen valóban szép gólokat lőtt Gyula – vetette közbe Pilu. – Na ez volt veletek a baj, ti mindketten az ötödik meg a hatodik gólt rúgtátok, amikor már mindegy volt, sohasem az elsőt – bökött oda az egykori játszótársaknak Kipu.

Három kiváló játékos, három pályafutása, amely Tatabányán kezdődött, és ma is ezer szállal köti őket ide. Igaz barátság, amelyet sem idő, sem távolság nem tudott kikezdeni. Ennek apropóján arról faggattuk őket, hogy ha újra kezdenék, mit tennének másképp.

– Én ma is mindent ugyanúgy csinálnék – fogalmazott Kipu. – Futballoznék, és a Tatabányát választanám. Bár a Hollandiából Ciprusra igazolásomon már elgondolkodnék. Sportpályafutásom szempontjából az is sikeres időszak volt, de emberileg a hollandiai életstílus jóval közelebb állt hozzám.

– A focin és Tatabányán természetesen nem változtatnék – vette át a szót Gyula. – Sok helyre hívtak, de örülök, hogy maradtam. Viszont a pénzzel másképp bánnék. Okosabban fektetném be...

– A foci és a Tatabánya tiszta sor. Ám Olaszországból sérülés miatt jöttem haza, holott nem kellett volna – emlékezett vissza Pilu. – Aztán a Honvédhoz igazoltam, majd a BVSC-hez. Összesen hat évet töltöttem el itthon. Szerintem, az annak idején túl sok volt, pont egy olyan időszakban, amikor még jól el tudtam volna adni magam külföldön.

A családi háttér fontosságáról is érdeklődtünk a három klasszistól. Abban mindhárman egyetértettek, mennyire lényeges volt az a fajta biztonság, amelyet a párjuk, gyerekeik jelentettek nekik Hollandiában, Görögországban vagy Portugáliában. Olyannyira, hogy Kipu mindkét fia a tulipánok országában is született...

Rátértünk arra, melyiküket ki inspirálta, hogy futballista legyen, és ne is hagyja abba a játékot. – Kamaszként nekem Törő (Törőcsik András) volt a példaképem, ő egy áldott jó gyerek – jegyezte meg Kipu.

– Mivel nagy Vasas-drukker voltam, nekem az Izsó–Váradi–Kiss László trió jelentette a mindent – nyilatkozta Gyula. – Nálam Kiss Laci volt a legjobb – közölte Pilu. – Annak idején kivágtam a képét, és felragasztottam az akkoriban divatos kitűzőre, amelyen eredetileg a Black Sabbath volt.

Sorra vesszük, hogy a családból a gyerekek közül ki választotta a focit. A rövid válasz: hatból hatan. Pilu: Bogi lányunk kiválóan vízilabdázott, aztán a focihoz pártolt. Most a Győri ETO-ban játszik, az első osztályban. Viktor 24 éves, a Komárom NB III-as csapatában láthatják a szurkolók.

Gyula: Tatabányán játszott 21 éves koráig Gyula fiam, aztán abbahagyta. Patrik is itt kezdett, majd Szőlősön folytatta, most a Környét erősíti. Kipu: Dávid Csákváron rúgja a bőrt, az NB II-ben, sok van benne. Dani Mórra került, a megyei első osztályba.

Ez itt a reklám helye: a három „muskétásról” szóló Mesterhármas című, nagy érdeklődést kiváltó könyv a [email protected] e-mail-címen rendelhető meg.