2024.03.09. 13:24
Szürreális festményeiből összefoglaló kiállításra készül a Krajcsirovics ösztöndíjas Nedves Péter Barnabás - PODCAST
Tatabányán a Kultúra Napján adták át a Krajcsirovics városi művészeti ösztöndíjat. Az idén Nedves Péter Barnabás festőművész vehette át az elismerést. Vele beszélgetett Sugár Gabriella. A Tatabányán élő és alkotó művész gimnáziumi tanulmányai alatt ismerte meg mesterét, Bánfi Józsefet, aki azóta is kapcsolatban áll a tehetséges fiatallal.

Nedves Péter Barnabás festőművész volt Sugár Gabriella vendége
Forrás: 24 Óra
Fotó: S.G.
Nedves Péter Barnabást Rochitz György, a Bányász Képzőművész Kör vezetője is segítette. A Nyugat-magyarországi Egyetem képgrafika szakán végzett. Neves művészekről tanult. A közönség képeivel Komárom-Esztergom vármegye mellett Budapesten találkozhatott. 2018-óta rendszeresen állít ki csoportos és önálló kiállításokat.
Nemzetközi népszerűséget hozott számára, hogy szerepelt dél-amerikai művészeti magazinban, majd 2021-ben egy kaliforniai zenész kérte fel, hogy állítsa össze zenei anyagának borítóját. Tagja a Tatavölgyi Alkotók Művészeti csoportnak, és a Bánhidai Alkotóház stábját is erősíti.
Az ösztöndíj segítségével szürreális képeiből szeretne készíteni egy kiállítást, s néhány mellé történetet is ír majd. Kifejtette: örül annak, hogy sokakat megmozgatják a különleges lényeket, teremtényeket ábrázoló képei.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Kemma.hu podcast
- Birodalmi gyűlésen próbálták eldönteni a szórakozóhely sorsát
- A Költészet napjára: énekes, verses köszöntés az Őrzők Együttestől
- Switch 2: itt a Nintendo nagy dobása?
- Sosem látott fotók: ilyen Tatabányára látogatott 1994-ben Orbán Viktor
- Hitelezhető a vályog? Itt az ingatlanszakértő válasza!