2023.08.17. 11:27
Billie Eilish kedves klubkoncertjével ért véget a Sziget +fotók, videó
Az idei Sziget mindenképpen Billie Eilish miatt marad emlékezetes sokaknak. Még akkor is, ha klubkoncertet adott a nagyszínpadon.

A Foals néhány slágert kihagyott, de így is nagyot zúzott a Szigeten
Forrás: 24 Óra
Fotó: T. Z.
Ismét vége a nyárnak. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Sziget véget ért, s mire az augusztus 20-i tűzijátékot elfújja a szél, már az iskolapadban ülnek Billie Eilish rajongói. Merthogy idén róla szólt a fesztivál, csúcsgázsiért jött és a turnéidőpontjai miatt az egész rendezvényt egy nappal eltolták a kedvéért. Tény, hogy egy új nemzedék meghatározó zenei élménye a még mindig csak 21 éves lány, de a nagyszínpadi produkciója annyira bensőségesre sikeredett, hogy egy klubban inkább ütött volna.

Fotó: T. Z. / Forrás: 24 Óra
Ebben az évben az első és az utolsó napra is kiruccantunk a Hajógyári-szigetre, így megállapíthattuk a kontrasztot: ahogy fáradt a közönség, úgy lassult a tempó. Az első napon ugyanis a Foals a szokatlanul korai időpont ellenére hatalmasat zúzott megint, a Florence and the Machine pedig szokásához híven szétszedte és elvarázsolta a közönséget, a zárónapot pedig inkább a melankólia jellemezte.
De az utóbbi időben nem is a nagyszínpados headlinerek adják az igazi Sziget-élményt, hanem azok a koncertek, színpadi előadások, amelyekbe csak úgy belebotlik az ember. Bármelyik percben körbe vehet ugyanis egy komplett fúvószenekar, hogy eljátssza a nótádat, vagy találkozhatsz egy emberi hajtóerővel mozgatott óriáslóval, esetleg belefuthatsz egy élő szoborba, amelyet éppen a szigetlakók pingálnak színesre. Nem véletlen, hogy a cirkuszsátor környékén mindig nagy volt a nyüzsgés, hiszen a legőrültebb produkciók pörögtek folyamatosan a sátorban és a szabadtéri színpadokon. Emlékezetes pillanat volt, amikor egy srác vasrudakra illesztett lepedővel használta ki a szél felhajtó erejét látványos produkciójához.

Fotó: T. Z. / Forrás: 24 Óra
De zenei csemegékért sem kellett sokat bolyongani, szinte nem volt helyszín, ahol nem futottunk bele valami ínyencségbe. Ilyen volt a londoni Los Bitchos csajzenekar, akik energikus, latinos indie rockot játszottak, vagy a Viagra Boys nevű svéd post-punk együttes, amely agyontetovált, hordóhasú, kőműves-dekoltázst is bevető énekesével egészen szürreális koncertélményt adott. Nem volt meglepő a Bonobo sikere, de hatalmas partihangulat alakult ki az ADG7 nevezetű, három maskarás női énekessel operáló teljesen őrült koreai banda koncertjén is. Általános elképedésre még a retroszínpadon fellépő Szandit is kétszer visszatapsolta a nagyérdemű.
Azért persze a magyar kínálatból sem hagytuk ki a tatabányai származású Sisit, aki emlékezetes koncertet adott, pár órával később pedig Beton.Hofi tett rá egy lapáttal a hangulatra. A magyar produkciók közül belenéztünk még a Lazarus koncertjébe is, akik ismét bebizonyították, hogy sok nagyszínpados előadónál is nagyobb kaliberek. Szerencsétlenségükre a most éppen nem annyira menő metál színtéren.

Fotó: T. Z. / Forrás: 24 Óra
A sajtóban persze idén is a leginkább a Sziget árait elemezte mindenki. Erről annyit, hogy a negyvenezres belépő akkor éri meg, ha valaki legalább két-három kedvencét megnézheti, mert ma már egy-egy topzenekar egyetlen koncertjére ennyi a beugró. Viszont a benti kaja-pia árak tényleg annyira elszabadultak, hogy még a külföldieknek is leesett az álluk.

Fotó: T. Z. / Forrás: 24 Óra
Nem véletlen, hogy sokan inkább órákat vártak a benti Aldi előtt bebocsátásra várva. A kétezer forintos sörök, háromezres rövidek és ötezres gyrosok világában az is otthagy egy húszezrest a Szigeten, aki éppen csak benézett. Tehát az örökzöld tipp jövőre nézve: elővételes jegyvásárlás, valamint előzetes vacsora és aperitif a Szigetre látogatás előtt.