Fesztivál

2023.08.12. 16:45

Három nap telt el a kortárs kultúra jegyében a Forma Fest-en

Kígyófestésben vettek részt gyerekek a párkányi Forma Fest alkalmával. Az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria-híd ilyeténképpen való díszítése már több éve hagyomány a Duna bal partján fekvő város fesztiválja rendezőinek kezdeményezésére.

Pöltl Zoltán

A Forma Fest-en már régi hagyomány a kígyófestés, melyet a Mária Valéria-hídon valósítanak meg

Forrás: 24 Óra

Fotó: P. O. Z.

Tizenharmadik alkalommal tartották a hétvégén Párkány legnagyobb kulturális fesztiválját. A Forma Fest ezúttal is a zenére, az irodalomra és főleg a kortárs fiatal művészek, előadók bemutatkozására, továbbá a családi programokra helyezte a hangsúlyt. 

Az augusztus 10-étől 12-éig tartó esemény egyik gyermekeknek szóló foglalkozása az úgynevezett kígyófestés volt, melyet – jelezve ezzel is a folyó két partján fekvő város egymáshoz való szoros kötődését – a Mária Valéria-híd járdáin valósították meg kicsik és nagyobbak. Tulajdonképpen maga a rendezvény helyszíne, a Párkányt Esztergommal korábban összekötő komp kikötője is jelképes, bár tény, hogy a programokon résztvevő fiatal generációknak talán csak halovány emlékeik lehetnek az egykori „csonka-hídról”, és a határátlépést jelentő kompátkelés izgalmairól. 

A fesztivál három napja alatt számos híres és feltörekvő együttes, előadó volt látható-hallható. Így többek között a Szűcs Krisztián Duó, a The PatkányZ, a Lobotomia Collective x Határ Műhely Egyesület - Phenomena1 (kortárs improvizációs tánc), a Kutya Vacsorája, a Jóvilágvan (karöltve a Formás Polgári Társulással, mint a főszervező) párkányi együttes szolgálta a zenei programot. 

A muzsika és tánc mellett prózai események is tarkították a rendezvényt, melyek például ecoprint készítés és arcfestés a KisGombos Játszóház, Gužák Klaudia és Gyurász Marianna könyvbemutatója, improvizációs színházi műsor, valamint tűzzsonglőr produkció és kortárs táncelőadás várta az érdeklődőket. A fesztivált a Kultminor, az NKA, a Hangfoglaló Program, a ZSE (Západoslovenská energetika) és a SINE METU Egyesület támogatásával hozták idén tető alá a párkányi fiatalok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában