2023.06.28. 19:43
Egy tatai mesemondó-találkozó igaz története
Az idei Tatai Sokadalom különleges színfoltjának számított a Hagyományok Háza támogatásával megszervezett Kárpát-medencei ifjú mesemondók bemutatkozása.

Négy egykori országrészből érkeztek Tatára, a Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozóra
Forrás: Beküldött
A résztvevő fiatalokat a Kárpát-medence meghatározó népmesemondó versenyein és rendezvényein választották ki. A Tatai Kenderke Néptánc Egyesület által szervezett Sokadalom kísérő rendezvényét Szénási Veronika mesemondó, a találkozó szervezője, korábbi versenyek zsűritagja foglalta össze.
− A Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola óraadó tanáraként született az ötlet, hogy a város jeles ünnepségsorozatán mesemondó diákokat hozzunk össze a Kárpát-medencéből. A terv megfogant, s nekiláthattunk a szervezésnek. Támogatókra is találtunk, a Hagyományok Háza mellénk állt, a diákok és kísérőik étkeztetésében Tata önkormányzatára támaszkodhattunk, a Meseszó Egyesület pedig segítőket küldött − részletezte Szénási Veronika, akitől azt is megtudtuk: Erdélyből Sepsiszentgyörgyről, a Felvidékről (Nádszeg, Gúta, Érsekkéty, Nagymegyer, Negyed), a Vajdaságból (Hertelendyfalva, Hajdújárás) és Magyarországról (Nagykáta, Tatabánya) érkezett tizenhárom tehetséges fiatal.

Forrás: Beküldött
Négy egykori országrészből, különböző kulturális közegből jöttek tehát a vendégek az előző napon átadott Malomkertbe, a Sokadalom szomszédságába. Közös volt bennük, hogy meséiket az adott tájnyelven adhatták elő, s archaikus előadásukat hallgathatta a közönség. Mindenki a saját tudásának megfelelően a legtöbbet hozta ki magából. Öröm volt például a hertelendyfalvaiak előadását figyelni, ők, mint ismeretes – sok viszontagság után – Erdélyből kerültek Délvidékre, s a mesemondás területén is híven őrzik hagyományaikat.
− A mesemondó fiatalok különbözőképpen reagáltak a fellépésre. Nagyrészük élőszóban improvizált, mások a nagyközönség előtt lassabban oldódtak fel. Igen, valljuk be, a mesemondás felnőtt-műfaj, de a jövő szempontjából mindenképpen szükséges a diákokkal is foglalkozni. A felkészítők nagy lelkesedéssel terelik tanítványaikat annak érdekében, hogy az ifjú mesemondók minél hitelesebben közvetítsék az élőszavas mesemondást − tudtuk meg.
ami pedig a legfontosabb: a közönség nagy szeretettel fogadta a fellépőket, megjegyzem, hogy az egybegyűltek javarésze felnőtt volt. Ez abból is fakadhat, hogy ők jobban értették az archaikus tájnyelvet: sokan voltak közöttük, akik szintén a határon túlról érkeztek és telepedtek le a városban és környékén.

Forrás: Beküldött
Mint azt a Meseszó Egyesület közösségi oldalán is írta, a tatai volt az első Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozó. Vasárnap délelőtt a szakmai programot Nagy Abonyi Szabolcs mesemondása indította, Szénási Veronika sok olyan hasznos gyakorlati tanáccsal látta el a fiatal mesemondókat, amelyek a későbbiekben is jó kapaszkodót nyújtanak majd nekik. Ezután Bartók Ágota a mesegyűjtemények forrásairól tartott egy rövid előadást. A Hagyományok Háza jóvoltából a gyerekek és a felkészítők könyvet kaptak ajándékba, majd a nap a diákok mesemondásával záródott a program.