A jövő húsvétjai

Van valami felemelő a közösség erejében, legyen az kicsi, vagy nagy. Most épp a húsvét mutatta meg, hogy ez mennyire igaz. Van valami varázsa ugyanis annak, ha együtt készülnek valamire az emberek. Legyen az akár a locsolkodás, amikor a férfiak, fiatal srácok együtt indulnak neki a falunak, városnak, vagy az, amikor a lányok, hölgyek együtt fogadják őket. 

Más így várni és más így érkezni, mint egyesével. Mondhatnánk azt is, hogy a vendégváróknak könnyebbség, hiszen kvázi batyus jelleggel tesz hozzá mindenki a nagy egészhez, a kölnivel vagy vízzel felszerelkezőknek biztos pont, hogy többen, társaságban húzhatják, noszogathatják egymást. De többről szól ez, mint a segítségről vagy a támaszról (akár a szó szoros értelmében, ha valaki túl sok üdvözlő-italt gurít le menet közben). 

Mert a piros tojáson, a nyúlon, a szabad-e locsolnin túl együtt lenni mindig jó. Mesélni a pici jánynak, hogy hozzá is jönnek majd a fiúk, mosolyogva fogadni a bizonytalan versikét az óvodás fiúcskától, nézni, ahogy a fiatal legények, akik pár éve még csókolomot köszöntek, felnőttek, és tegeződnek, ahogy fogy a süti, a sós finomság, ahogy jól érzi magát mindenki. 

Talán ez minden hagyományunk lényege. A mi dolgunk pedig nem csupán őrizni, de meg is élni. A mában. A holnapnak. A kislánynak, aki pár éve múlva alanyi jogon várja majd a locsolókat, a kislegénynek, aki most az első ovis szerelméhez ment lelkesen. Hogy a közösségi élmény se hervadjon el.