Testületi ülés

2024.03.02. 08:56

Milliókba kerül a 70 éves Oroszlány

Annak ellenére, hogy két héttel ezelőtt elfogadták a költségvetést, még most sem csillapodtak a kedélyek. Milliók mennek el a városi ünnepségekre és a nemzetközi kapcsolatok ápolására. A kormánypártiak szerint addig kell nyújtózkodni, amíg a takaró ér.

Kemma.hu

Megtartották idei második munkaterv szerinti ülésüket a képviselők a hivatal tanácstermében, Oroszlányban. Bár a költségvetés főbb számait már két hete elfogadták, továbbra is értetlenkedtek és kérdőre vonták a városvezetőt a tervezett milliók miatt. Ez csak egyike volt az előterjesztéseknek, Lazók Zoltán (Oroszlányiak Lokálpatrióta Köre) polgármester előterjesztésében tizenhárom napirendről tárgyalt a grémium.

Milliók mennek el az oroszlányi ünnepi programokra
Milliók mennek el a jubileumi évben a programokra és a nemzetközi kapcsolatok ápolására
Fotó: Viszló Balázs / Forrás:  24 Óra

Elsőként tájékoztató hangzott el a két ülés között történt fontosabb eseményekről, majd a 2023. évi költségvetést módosították a városatyák. Összesen 226 millió 131 ezer forintos tartalék költségvetési maradvány keletkezett, ami az idei év működési forrása lehet.

Szó szót követett és rövidesen a két héttel ezelőtti költségvetési tárgyalás főbb számai is előkerültek. Papp Péter (Fidesz-KDNP) kifejezte nemtetszését több körben is a költségvetés főbb számai miatt. Például, hogy a nemzetközi kapcsolatok építésére tervezett összeg (tavaly 3 millió) miért lett az idén 8 millió forint, de a kiemelt városi rendezvények esetében is hasonlót emelkedést tapasztalt: 1 millió forintról 5-re emelkedett az összeg. A hozzászólás előrevetítette a szavazást is: a négytagú frakcióból kettő nem szavazta meg az előterjesztést, egy pedig tartózkodott. Mivel a kormánypárti képviselők ellenzékben vannak az oroszlányi testületben, megszavazták a rendeletet.

Ezt követően támogatták az önkormányzat idei közbeszerzési tervét, a Helyi Esélyegyenlőségi Program és intézkedési terv 2024-2029-es időszakra történő megújítását, elfogadták a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolóját.

Elfogadták és támogatták az Oroszlányi Sport Egylet kérelmét a Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok épület bővüléséről. Az önkormányzati ingatlanvagyonnal kapcsolatban is tárgyaltak. A hivatal szakemberei helyszíni bejárást tartottak a Kecskédi utca – Balassi Bálint utca kereszteződésében. Kiderült, a tulajdonosok könnyűszerkezetes (fémlemez) garázsépületet, kerítést emeltek. Ezért az önkormányzat megbízott ügyvédje, dr. Sunyovszki Károly felszólította a tulajdonosokat a rendezetlen állapot megszüntetésére, egyben a jogellenesen használt területrész – 150 négyzetméter – használati díjának a megfizetésére.

Milliók és szabadságok

Lejárt az egy évre szóló mandátum, ezért újra esküt kellett tenniük az Oroszlányi Ifjúsági Önkormányzat tagjainak. Működésüket továbbra is támogatják a képviselők, összesen 254 ezer forinttal 2024-ben is. Az ülésen megújították a Helyi Esélyegyenlőségi Program és intézkedési tervét, elfogadták a Kölcsey tavalyi beszámolóját.Végül elfogadták a polgármester idei szabadságolási ütemtervét. Lazók Zoltán polgármester tavaly 39 napból 39 nap szabadságot vett igénybe. Az idén 30 munkanap (alap- és pótszabadság 19+11 nap) illeti meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában