2024.02.10. 07:45
Videó: több száz éves cirkuszi dinasztia sarja varázsolta el Oroszlányt +fotók
Párját ritkító előadást láthatott a oroszlányi közönség a Magyar Klasszikus Cirkusz jóvoltából a művelődési házban február 9-én, pénteken. Például a piros orrú Boldi bácsin lehetett jókat derülni, de voltak fényzsonglőrök és az illúziók világába is elvarázsolt Judit és Szofia.

Az egész közönséget elvarázsolták a produkciók
Forrás: 24 Óra
Fotó: Flajsz Péter
– Hogy lehet egy cirkuszi előadást művelődési házba vinni? – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel indultunk útnak. Felmerült az is, vajon milyen állatokkal érkeznek a mutatványosok a bányászvárosba. Később minden kétely szertefoszlott. Színpadi produkciók voltak, állatok nem. A közönség viszont szűnni nem akaró kacajokkal hálálta meg, hogy azt kapta, amit szeretett volna: nagy betűs showt. Hogy mindennek már az elején a végére járjunk, több száz évet kell visszaugrani az időben.
Kraj Edvárd a szakmai körökből jól ismert Donnert család leszármazottja. Ő volt, aki felkonferálta a fellépőket és szólt néhány szót a produkciókról is. Elmondta, a cirkusz téli programját hozták a művelődési házba, melyben a klasszikus irányzatot vegyítik a XXI. századi igényekkel. Magyarán a lehetőségeket kihasználva színpadi előadásokkal is népszerűsítik a cirkuszok világát.
Magyar Klasszikus Cirkusz az oroszlányi művházban
Fotók: Flajsz PéterTöbbek között Boldi bácsinak is jelentős színpadi szerep jutott, aki piros mellényben, ugyanilyen orral és tréfás megjegyzések garmadájával nyitott. Mindhiába, a nevettetők jól értik a dolgukat. A közönség legalább olyan jól szórakozott, mintha először hallott volna a találós kérdést. Jól tudták a választ, hogy mi lesz feldobva zöld, földet érve meg sárga.
A következőkben minden lámpa lekapcsolódott és fel-felbukkanó fénycsóvák törték meg a teremben eluralkodott csendet. Zsonglőröknek szurkolhatott a közönség, majd interaktív feladatok fokozták a hangulatot. Sok gyermeki kéz magasodott a levegőbe, amikor ügyességi feladat vállalkozóit keresték.
Előbb rúdtáncos bemutató kezdődött, majd akrobata elemek következtek. Sőt, a híres illúzió mutatvány sem maradhatott el: amikor az egyik fellépőt teljesen elvarázsolták egy hatalmas dobozban.
Kemma.hu videó
- Ellenőrzés és fertőtlenítés a határon: ez várt ránk Párkányban +fotók, videó
- Szissssz... Pattintottunk egy Traubit, kiengedtük a nosztalgiaszellemet a palackból +videó
- Lezárták a Fényes Tanösvény egy részét +videó
- Esztergom-Nyerges Rally: válaszolt a rendőrség +videó
- Megrázó videón az Esztergom-Nyerges Rally halálos pillanata