2024.02.16. 14:31
Hat hős sírja lett a Vadorzó: 46 éve vett el 26 bányászéletet a sújtólégrobbanás
Tatabánya és hazánk egyik legsúlyosabb bányaszerencsétlensége 1978-ban történt. Napokig kutattak a lehetséges túlélők után a Vadorzó aknálál, de mindhiába. Huszonhat bányász veszett oda. Hatukat sosem találták meg, temetésükön üres koporsókat kísért a több ezres gyászmenet.
1978. február 16-án, a Vadorzó aknában 26 bányász vesztette életét Tatabányán. A negyvenhat évvel ezelőtti sújtólégrobbanás után tizenkilenc bányászt tudtak kimenteni, öten lényegében egyből hazatérhettek a kórházból, miután ellátták a sérüléseiket, tizennégyüket viszont napokon át ápolták.

Forrás: Dolgozók Lapja
A Dolgozók Lapja a tragédia másnapján arról írt, hogy tizenhét bányász veszett oda, kilenc sorsa pedig ismeretlen volt. A bányamentők keresték az eltűnteket, napokon át. Még az ötödik napon is igyekeztek kimenekíteni a frontfejtésben rekedteket. Február 21-én napnyugtáig három bányász holttestét találták meg, de továbbra sem adták fel a reményt.
Aztán majd' egy héttel a robbantás után, február 23-án keretes gyászhírben búcsúztak a 26 hőstől a napilap hasábjain:
„A Nehézipari Minisztérium, a Magyar Szénbányászati Tröszt, és a Tatabányai Szénbányák mély megrendüléssel közli, hogy a Tatabányai Szénbányák XlI/a aknájában történt katasztrófa következtében 26 bányász életét vesztették.
Őszinte fájdalommal hajtunk fejet az elhunytak emléke előtt.
Mély együttérzéssel osztozunk az áldozatok hozzátartozóinak gyászában.”
Az elhunytak temetésén üres koporsókat is kísért a gyászmenet. Szám szerint hatot. Azét a hat bányászét, akinek sírja örökre a Vadorzó akna lett, mert nem találták meg földi maradványaikat. A temetésen több ezer gyászoló tette tiszteletét.
Tatabánya fölé magasodik mementóként a Ranzinger-kilátó
Hozzátartozik Tatabánya látképéhez a Ranzinger Vince-kilátó, azt viszont talán kevesebben tudják, hogy a XII/A jelű Vadorzó-aknában történt katasztrófa után a munkálatokból kivont aknatoronyból alakították azt ki. Eredetileg a kast engedte le és húzta fel benne egy ketrecszerű alkalmatosság, ebben mozogtak a bányászok a felszín és a föld alatti vájatok között.
A Vadorzó aknában elhunyt huszonhat bányász:
- Aknai Imre 42 éves vájár
- Antal Gyula 38 éves vájár
- Berecz Péter 40 éves vájár
- Berényi István 24 éves vájár
- Cziczlavicz János 35 éves vájár
- Csík János 40 éves lakatos
- Fábián József 51 éves vájár
- Farkas László 44 éves vájár
- Fehér Gyula 41 éves vájár
- Fortágh Lajos 46 éves vájár
- Földi Gábor 47 éves vájár
- Harmati Mihály 35 éves vájár
- Horváth Géza 41 éves vájár
- Kiss Sándor 33 éves aknász
- Kovács László 43 éves vájár
- Lajtai István 38 éves vájár
- Lipták László 43 éves vájár
- Martus Mihály 36 éves vájár
- Mudri Sándor 54 éves vájár
- Nagy Imre 47 éves vájár
- Orbán Lajos 50 éves vájár,
- Orbán Lajos 50 éves vájár
- Piroska Pál 44 éves vájár
- Sógorka Ferenc 42 éves vájár
- Szegedi József 51 éves vájár
- Tóth Ferenc 22 éves vájár
- Virizlai László 36 éves vájár
