2024.02.24. 20:56
174 év távlatából emlékeztek Jászai Marira +fotók
Ászár híres szülöttjéről emlékeztek meg szombaton.1850. február 24-én, Ászáron született Jászai Mari, a nemzet színésznője.
Idén is színes programsorozattal emlékeztek meg Ászáron a falu híres szülöttjéről, Jászai Mari színművészről, aki három éves koráig lakott családjával egy ma is álló nádfedeles kis házban. Ma ez a ház az ászáriak féltve őrzőt kincse, a Jászai Mari Emlékház, ami megannyi emléket és relikviát őriz a színésznő életéből. Ez előtt a fehérre meszelt falu kis ház előtt tartják meg a helyiek minden évben a Jászai Mari-megemlékezést, ahova neves színművészek is meghívást kapnak. Idén Decsi Edit, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, Illetve Ács Eszter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színésznője tisztelte meg jelenlétével az ünnepséget.

Fotó: Viszló Balázs / Forrás: 24 Óra
A megemlékezésen elsőnek Pekár Zsolt, a település polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. A település vezetője idén is felelevenítette Jászai Mari életét, munkásságát. Illetve elmondta, hogy miért is fontos a mai napig az ászáriaknak, hogy megemlékezzenek róla.
Jászai Mari 174 év után is fontos a falunak
− Jászai Mari Ászáron született és mindösszesen 3 évig lakott itt, de szülőfaluja 174 év elteltével is büszke erre az egyszerű tényre. Büszkén mondhatjuk a nagy művésznőt a „Mi Marinknak”. Volt egy csodája a magyar női színjátszásnak, aki a mai napig követhető nyomott hagyott a magyar színháztörténetben. Ami azonban napjainkban újra nagyon fontos, hogy nem csak színészként, hanem a hazáját, nemzetét szerető emberként is példaképül szolgálhat a jövő nemzedékei számára, az ászáriak számára. Mi, ászáriak igenis legyünk büszkék Jászai Marira, legyünk büszkék erre a csodára, mert ez a csoda itt született, itt ebben a nádfedeles házban, itt, Ászáron − mondta a polgármester.

Fotó: Viszló Balázs / Forrás: 24 Óra
Az ünnepségen beszédet mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő aki egy latin idézettel emlékezett meg a színésznőről. Ars longa, vita brevis!, vagyis A művészet örök, az élet rövid.
− Azon kívül, hogy Ászáron született és itt volt kislány, azon kívül arra is emlékezünk, hogy a Nemzeti Színház nagyasszonya volt. Ha akkor lett volna online média, és lett volna az a médiavilág, amiben ma élünk, akkor vélhetően Jászai Mari a magyarság hírét nemcsak a szűk hazánkban, hanem a magyarság tudatával, küldetéstudatával és létével a világban is erősítette volna − vélekedett az országgyűlési képviselő.
Az ünnepség délután a Jászai Mari Általános Iskolában folytatódott, ahol a gyerekek ünnepi műsorral készültek a közönségnek.
GALÉRIA: Jászai Marira emlékeztek szülőfalujában (V.B.)
Fotók: Viszló Balázs