Téli csodavilág

2023.12.09. 11:25

Ellepték az állatok a mesés csévi Karácsonyfalvát

Medvecsalád bukkant fel Piliscsév központjában, ahol a zimankós hidegben teljesen befagyott a kis vízesés. A Csévi Karácsonyfalva idén is több száz érdeklődőt csalhat a településre, ahol ember nagyságú diótörőfigurával, őzekkel, de még egy csodálatos szarvassal is találkozhatunk.

Walczer Patrik

A gyermekeket és a felnőtteket is elbűvölheti a Csévi Karácsonyfalva

Forrás: Beküldött

Fotó: Beküldött

A pandémia alatt merült fel még ötletként a karácsonyi installáció létrehozása, mely mára elengedhetetlen eleme lett az ünnepvárásnak. Csapucha Katalin, a Kálmánfi Béla Művelődési Ház vezetője felidézte, hogy a korlátozások ideje alatt nem lehetett rendezvényeket tartani, a lakosság rendezvények nélkül maradt, viszont úgy gondolták, hogy valamilyen formában szebbé tennék számukra az adventi időszakot.

– Első alkalommal még meseösvényt hoztunk létre, hiszen az installációt úgy készítettük el, hogy a szabályoknak megfelelően az egyik ajtón be lehetett térni az intézménybe, majd végig lehetett sétálni a kiállított figurák között, végül a másik ajtón ki lehetett menni az épületből. Akkora sikere volt, hogy azóta évről évre elkészítjük, igaz az életképek minden alkalommal változnak, más a tematika és folyamatosan bővül a terepasztal is – árulta el Csapucha Katalin.

Várjuk a fotókat!
A városok, falvak, otthonok karácsonyi dekorációit bemutató fotókat a [email protected] e-mail-címre lehet beküldeni, legkésőbb december 25-ig. Az ünnepi hangulat persze a közösségek, a helyiek érdeme is:  így várjuk azokat a fotókat, beszámolókat is, ahol a helyiek, vagy a dekoráció elkészítésében segítő emberek, ünneplő gyerekek, műsort adó kórusok, adventi ablakot díszítő családok, vagy éppen a karácsonyi vásár árusai is szerepeltek a képeken. Szintén örömmel fogadtuk a képekhez kapcsolódó történeteket, néhány sort a dekoráció vagy a műsor létrejöttéről, illetve a településen szervezett adventi programokról. Kérjük, hogy lehetőség szerint jó minőségű, éles, nem homályos fotókat küldjetek, írjátok oda azt is, melyik településen készült a fotó, a levél tárgyába pedig azt, hogy: „karácsony 2023”. A megfelelő minőségű fotók a Kemma.hu-n és a 24 Órában megjelennek!

Az immár Csévi Karácsonyfalvaként ismert attrakción idén is szívvel-lélekkel dolgoztak a polgármesteri hivatal és a művelődési ház dolgozói, valamint a segítő önkéntesek is. Megtudtuk azt is, hogy a lelkes csapatot Kosztkáné Rokolya Bernadett, a község polgármestere fogja össze, aki egész évben gyűjti az ötleteket ahhoz, hogy az éppen aktuális életkép kellően látványos és ötletes legyen.

Látogatók
Csapucha Katalin elmondta, hogy minden évben el kell készülnie Karácsonyfalvának advent első vasárnapjára, hiszen a legszentebb ünnepet megelőző időszakban minden hétvégén van program a településen. Az elmúlt években a helyi civil csoportosulások, szervezetek és oktatási intézmények bevonásával mindig volt a gyertyagyújtások alkalmával egy kis műsor, vásár, forralt bor és tea is, de ahogy Karácsonyfalva továbbfejlődött, úgy töltötték meg egyre több tartalommal a hétvégéket. A gyermekek és a felnőttek nem sietnek haza, szívesen gyönyörködnek az életképekben. 

Idén újdonságként egy téli erdőrészlet is látható az intézményben, elbűvölő őzikékkel és egy rénszarvassal. A terep­asztalon a téli faluban felvonóval ellátott sípálya is helyet kapott. A Csévi Karácsonyfalva a művelődési ház nyitvatartása szerint hétköznaponként 8–12 óra, illetve 15–18 óra között látogatható, illetve Csapucha Katalinnal előre egyeztetett időpontban is meg lehet nézni.

Egyébként az elmúlt években messzire eljutott az attrakció híre, érkeztek óvodáscsoportok a környező településekről, Dorogról például nyugdíjasok is jöttek megnézni az életképeket. A szervezők arra számítanak, hogy idén is több százan látogatnak el az intézménybe.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában