Kemma.hu podcast

2023.12.26. 19:55

Fenyőünnep, karácsony és még sok jeles nap: így ünnepelt anno Tatabánya (PODCAST)

Hogyan alakultak át az ünnepek az 1940-es évektől? Erről beszélt Dallos István helytörténész, fotóművész Képes történelem című podcast-sorozatunk ünnepi adásában. Felsorolta a Horthy-korszak ünnepeit, amelyekben sok volt az egyházhoz, a szentekhez köthető. Tizenhatot említett.

Sugár Gabi

A Rákosi-korszakban ez hatra csökkent. Az 1955-ös naptár szerint már egyértelműen látszik, hogy a katolikus ünnepek visszaszorultak. Pünkösd például kiszorult, s ünnepként csak a rendszerváltás után került vissza. 

Az 1950-es évekre jellemző volt az élelemhiány is, ez is rányomta a bélyegét az ünnepekre. Karácsony egyre inkább távolodott az egyháztól, s fenyőünnepként emlegették. 

Dallos István felsorolta az adventi időszak jeles napjait is, szokásait. Kiemelte a mendikálást, adománygyűjtést, Szent Miklós napját, a kántálást, a Lucázást, a Betlehemezést. Beszélt jósló napokról, ostyahordásról, regölésről, borszentelésről, az aprószentekről is. 

Az első fotón egy 1923-as képeslap látható, ahol Jézus születését ábrázolták. A következő kép egy 1970-es évekből származó képeslap, ahol a fenyőünnep áll középpontban. Egy mai betlehemest láthatunk a következő fotón, amelyet ismét egy 50-es évekbeli karácsonyi hangulat követ. A képen Pruzsina Mihály látható családjával. Pruzsina Kossuth-díjas vájár volt. 

Az ötödik képen az ótelepi gépüzem munkásainak fenyőünnepe, majd két karácsonyi hangulatú fotó kisgyerekekkel 1955-ből, s végül 1980-as évek elejéről a tatabányai Centrum Áruház egy karácsonyi kirakata látható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában