Díler

2023.10.27. 13:30

17 éves tatabányai fiú szórta a drogot Tatabányán, a fővárosig vezettek a szálak +fotók

Tatabányai fiatalnak is adott el drogot a 45 éves fővárosi férfi, akit lakásán másik 9 drogfogyasztóval együtt fogtak el.

Kemma.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói október 25-én reggel tartottak kutatást egy 17 éves tatabányai fiatalnál. Gyanú volt ugyanis arra vonatkozóan, hogy ő helyben értékesített kábítószert más fiataloknak. 

A következő állomás már Budapestre vezetett, ahhoz, aki a kábítószert a tatabányai fiataloknak adta el. A nyomozók egy lakásban fogták el a 45 éves H. J.-t. Rajta kívül még kilencen voltak ott, akik kábítószert fogyasztottak. A nyomozók a kutatás során kábítószergyanús anyagokat, a fogyasztásához szükséges eszközt, tasakokat és készpénzt foglaltak le. A beszerzett adatok alapján a férfi gyanúsítható azzal, hogy anyagi haszonszerzés céljából kábító hatású anyagot értékesített felnőtt, illetve 18. életévüket be nem töltött személyek számára.

A velük szemben alkalmazott kábítószerteszt pozitív eredményt mutatott. A 9 fő ellen kábítószer birtoklása, a 17 éves tatabányai lakos ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. H. J. ellen pedig 18. életévét be nem töltött személynek kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt. A nyomozók őt őrizetbe vették és kezdeményezték, hogy a Tatabányai Járási Ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában