Tátrai túraajánló: legurítottunk pár korsó kofolát a sikeres csúcstámadás után

Megáll az ember egy pillanatra és átértékeli a helyzetét, ha mandulagyulladás után, porckopással és térdszalag problémával nagy nehézségek árán is feljut a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb pontjára, a Tengerszem-csúcsra. Ám a visszaút mindig nehezebb és akkor érezni igazán a fáradtságot, ha egy rossz lépés után a fenyőfák között kötünk ki.

Walczer Patrik

Sziklákon álltak modellt nekünk a zergék

Forrás: 24 Óra

Fotó: W. P.

– Fogadhattunk volna egy korsó sörben, hogy nem fogsz ideérni hajnali 3-ra! – szólalt meg egyik, kissé türelmetlen társam az esztergomi Palkovics padnál, ahová fél óra késéssel érkeztem meg. Persze minden okkal történik, az autóban felejtett babaülést ugyanis egy falunyi távolságból kellett hazavinni, ami sokat rontott a menetidőn. A gyors ismerkedés, köszönés után következett a határátlépés, telefonok sokasága kezdett el kánonban pittyegni az „Üdvözöljük Szlovákiában!” üzenetek miatt.

Négyórányi utazást követően érkeztünk meg a Csorba-tóhoz, ahol reggel 7-re már meg is telt az egyik parkoló. Hiába érkeztünk hamar, már velünk együtt túrázók százai indultak el a piros jelzésen. Kopogtak a túrabotok a kövek között, majd ahogy közeledtünk a Poprádi-tóhoz, egyre többször felbukkantak a hegyek a fenyvesek mögül.

Vadveszély
Ha még éjszaka, teljes sötétségben indul útnak az ember a Magas-Tátrába, akkor többnyire az út felét még homályban kell megtennie. Így volt ez nyolcfős csapatunk esetében is: amellett, hogy jobban koncentrálnunk kellett az utak vonalvezetéseire, több vad is úgy gondolta, hogy éppen pont az élen haladó kocsink előtt kell átszaladnia. Volt, hogy az út szélén álló őz miatt kellett satuféket nyomni, de egy nagyívű kanyar után az úttest közepén ülő róka miatt is pillanatok alatt töredékére csökkentettük a sebességünket. Egyébként menet közben hullócsillagot is láttunk, hajnalban Korpona környékén sűrű ködbe is belefutottunk, a napfelkelte pedig gyönyörű volt.

– Eddig jó tempót mentünk, de most kell egy kis izotóniás ital, mert nem fogjuk bírni! – mondtam, majd be is kevertem a csodaszert. Korábbi túráink hibáiból tanultunk, most igyekeztünk minden körülményt úgy alakítani, hogy megfelelő legyen a csúcstámadáshoz.

Ahogy a Menguszfalvi-völgyben haladtunk felfelé, úgy kellett az egyre inkább sziklás és emelkedő terep miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartanunk. Néha magyar szavak csapták meg füleinket, eszmecserét is folytattunk néhány kalandorral és velük együtt azt találgattuk, hogy a minket körülvevő hegyek közül melyik lehet a Tengerszem-csúcs.

– Ti bolondok vagytok? Hát én biztosan nem várom ki azt a sort! – mutatott a távolba egyik társam, aki a Békás-tavak utáni létránál és láncoknál kígyózó embertömeg láttán inkább visszafordult. Végül hárman vállalkoztunk a feladatra, röpke másfél órán át szórakoztattuk egymást, mígnem elfogyott a sor előttünk.

Tömeg

Magashegység révén kiszámíthatatlan, hogy milyen idő várja a kalandorokat a Magas-Tátrában, az időjárás-előrejelzés csak 1-2 nappal előre tud nagyjából megbízható adatokkal szolgálni. Még a reggeli napos, derült ég sem garancia arra, hogy délután nem kap el minket egy erősebb zápor. Előző két alkalommal borongós időben, illetve esőben és ködben teljesítettük a távot, idén viszont szerencsénk volt, mert sütött a nap és derült volt az ég, viszont az erős napsugárzás miatt leégett a bőrünk. Ha megfelelőek a körülmények, akkor a felkapottabb kirándulóhelyeken tömeg vár bennünket, ilyenkor érdemes minél hamarabb, akár napfelkelte előtt elindulni a hegy felé.

A forgalmi dugón kora délután jutottunk túl, a Hunfalvy-völgyi menedékháznál még egy kis hógolyózás is belefért – igen, 2000 méter felett azért augusztusban is vannak még hófoltok –, mielőtt megindultunk volna a végső rohamra.

Az egész túrán talán az utolsó száz-százötven méter volt a legkeményebb, és a túrabotokkal lassacskán felfelé haladva talán jogosan éreztem kellemetlenül magam, hogy a tizenévesek szinte futva haladnak el mellettem.

– Hát srácok, nem gondoltam volna, hogy sikerül! – feleltem aztán lihegve, miközben eldobtam a botokat és leültem a hegytetőn a sziklákra.

– Mi sem hittük volna, hogy feljutsz – mondták kellő őszinteséggel, majd a gyönyörködést és a szelfizést követően várt ránk a korsó hideg Kofola a menedékházban. Na meg az öt órányi ereszkedés, ami alatt a táv legalább kétszer annyinak tűnik...