A könyvespolc és az unoka

Az idő kitartóan halad. Ifjonti hévvel megpróbáljuk megelőzni, de aztán jönnek a szikár tények. Jobb esetben például olyan gonddal színesítve, hogy sok lett a könyvünk. Nem egy-egy szakma egykor volt hétköznapi remekeire, illetve a felsőfokú képzés máig kötelező körű tankönyveire gondolok.

Fenyvesi Károly

Utóbbi körből a zöld kemény fedelű, máig örök érvényűnek látszó mateksorozatomat már régen el tudtam juttatni ajándékként a műszaki utódoknak a miskolci egyetemre. Az egykori szakmai mindennapok más remekei viszont már csak annyiban hangosak, hogy folyamatosan lecsengenek. Kutatási eredmények, egyelőre öröknek vélt igazságok. Ilyen a műszaki világ (is).

Csendesebb, mondhatni magánügy, de nincs szívem kidobni egyiket sem. Marad a könyvespolcok átpakolása, egy-egy nekem kicsit árulásnak tűnő hátsó, nem látható sor kialakítása. Újabb őszünk nyitányán kaptam ajándékba három napja a Nyergesújfalu és művészei sorozat két újabb kiadványát. A Nemzeti Kulturális Alap Iparművészet Kollégiuma és a nyergesújfalui önkormányzat támogatásával adta ki mindkettőt a tatabányai székhelyű Kernstok Károly Művészeti Alapítvány.

Érdeklődéssel, nagyon gyorsan, jó érzésekkel olvasva, nézegetve lett kedves számomra a füzet. Helyüket a vasárnap ötödik születésnapján felköszöntött legkisebb unokánk döntötte el. A nappali egyik, neki nyakig érő polcáról levett egy társasjátékot. Oda tette a két füzetet. Már nem éltem hiába.