Felbőgnek

2023.08.25. 13:39

Kiakadtak a kitiltás miatt, motorosok szállhatják meg hétvégén a 11-es főutat

Felbőgnek a motorok augusztus 26-án Visegrádon, Fodor Donát, alias Dodor ugyanis 13 óra körül „néhány barátjával” elmotorozik a Dunakanyar szívébe, hogy megnézze, levették-e már az önkormányzat által kihelyezett, a motoros közlekedést tiltó, sokak által gyűlölt táblát a Fellegvárba vezető Panoráma útról – írja a bpiautosok.hu. Az akció miatt vármegyénkben is megnövekedett motoros forgalomra kell számítani.

Kemma.hu

Mint ismert, a visegrádi önkormányzat tavasszal megelégelte, hogy éjszakánként az autós-motoros társadalom egyes képviselői versenypályának tekintik a Fellegvárhoz vezető szerpentines, jó állapotú utat, éppen ezért két behajtani tilos táblát helyeztek ki a Panoráma útra. A döntést azzal indokolták, hogy a járművezetők az esti, éjjeli órákban zavarják a lakosokat és a hotelek vendégeit, utóbbira egyébként állítólag a szállodavezetők is felhívták Eőry Dénes polgármester figyelmét, de több portál cikke szerint az érintett hotelek több megkeresésre is tagadtak.

Éppen ezért a városvezetés úgy határozott, hogy a március 1. és november 1. közötti időszakban kitiltják a motorosokat az Apátkúti-völgy bejáratánál lévő kanyartól a térség egyik legnagyobb turistalátványosságáig tartó útszakaszról. A tilalom kihirdetésekor közölték, hogy a motorosok számára a Fellegvár megközelítése a Nagyvillám Sípálya felől továbbra is biztosított.

A forgalomkorlátozással érintett területen élők vagy ott dolgozók behajtási engedély birtokában használhatják az útszakaszt. A korlátozás nagy felháborodást keltett a motorosok körében. A két keréken közlekedők számára „kijelölt” alternatív útvonal jóval rosszabb állapotú, a motoros vezetéstechnikai oktatásokat is tartó Dodor pedig fel is hívta rá a figyelmet, hogy az érintettek számára kifejezetten balesetveszélyes felmenni a sípálya felől a Fellegvárig.

Fodor Donát egyébként élharcosa lett a Visegrádról kitiltott motorosoknak: felhívta Visegrád figyelmét az utóbbi út rossz állapotára és megmozdulást is kilátásba helyezett arra az esetre, ha az önkormányzat nem vizsgálja felül a kifogásolt intézkedést. A bpiautosok.hu szerint erre a városvezetés gyorsan reagált és intézkedtek a sípálya felőli úton lévő úthibák javításáról, mintha ezzel orvosolták volna a problémát. 

A portál azt is írja, hogy Dodor több ellentmondásra és felháborító részletre is felhívta a követői figyelmét és azt is említi, hogy voltak olyan helyi lakosok, akik az elégtétel érdekében nagy teljesítményű lámpákkal világítottak a Panoráma úton közlekedő motorosok szemébe. Az oktató szerint ezzel viszont közlekedési bűncselekmény gyanúja is felmerülhet. A Player.hu összefoglaló cikkében az is szerepel, hogy a visegrádiak zárt Facebook csoportban csürheként említik a motorosokat.

Ezen okok miatt döntött úgy Dodor, hogy augusztus 26-án megnézik, még mindig kint vannak-e a tiltó táblák, majd óvatosan, a nemrégiben foltozott úton felmennek a Panoráma út másik végéhez. Ott pedig ellenőrzik, hátha legalább az oda telepített táblát eltávolította-e már az önkormányzat.

A kirándulásuk alatt egy forintot sem fognak elkölteni a városban, hiszen az influenszer, oktató volt az, aki meghirdette korábban a No Visegrád nevű online kampányt, melynek célja, hogy a visegrádi vállalkozások bojkottjával gyakoroljanak nyomást a városvezetésre.

A közösségi oldalára feltöltött videó több ezer megtekintésnél jár és több százan jelezték Dodor számára, hogy vele tartanak hétvégén. Vagyis, ha hinni lehet a számoknak, szombaton népes motoros brigáddal találkozhatunk a városban, és a Dunakanyarban egyaránt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában