Értékvédelem, avagy méz a lelke mindennek

Egy alkalommal az „öreg”, mint amolyan kíváncsi lurkót, megkínált a friss mézzel. Ám, amikor a kóstolás után meglátta a fancsali képemet, többet meg sem próbált „kedveskedni”. Hiába, no, gyerekkorom óta nem rajongok a mézért. De azért már ettem puszedliben, ittam teában, vajas kenyéren viszont azóta sem próbáltam ki.

Csemetéim születése után azonban nagyobb mézfogyasztók lettünk. Egy-egy náthát, meghűlést kiválóan lehetett vele otthon is orvosolni. A megvásárlásánál sem voltak gondok. Ha boltokban nem is volt akkoriban nagy választék, de amit tubusban vagy üvegben magyar – mondjuk – akácméz címén vettünk, az az is volt.

Azóta nagyot fordult a mézzel is a világ. A választék nagyobb lett az üzletekben, de ez elsősorban a silány, hamisított portékák következménye. Olyan importáruk illegetik-billegetik magukat a kereskedések polcain, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a virágok nektárjával. Sőt, talán a méhekkel sem… Ezt az ellentmondást oldhatja fel, hogy augusztus elejétől szigorodtak a hazai mézjelölési szabályok. Ezzel védve a méhészeket, a hungarikum akácmézet és minket, fogyasztókat.