2023.06.26. 16:22
A természet igaz szépségének bemutatása népdalokon keresztül is lehetséges!
A Kreatív Zenei Műhely Forráshangok című, remek hangulatú koncertjével zárult az önkormányzat „Teret a zenének” című projektje, melynek keretében az elmúlt tizenkét hónap alatt húsz komolyzenei előadást tartottak a község több pontján.
A népdalok segítségével nem csak a természet szépségeit, de az emberi élet igazi arcát és az élet örömeit is megismerhetjük
Forrás: Havrancsik Tibor
A rendezvénysorozat az országos „Térzene program” keretében valósult meg, helyi, környékbeli és országosan is ismert előadók, zenekarok is felléptek Mogyorósbányán. Havrancsik Tibor polgármester a zárókoncerten köszöntötte a jelenlévőket, majd felidézte, hogy mindig igyekeztek felejthetetlen zenei élményt nyújtani az érdeklődőknek.
A Kreatív Zenei Műhely népdalokon keresztül kívánta bemutatni a természet szépségét, az emberi élet valódi ízeit, illatait, az ünnepek, valamint a hétköznapok örömeit. Gyakorlatilag világkörüli útra invitálták a közönséget, az öreg kontinens különböző szegleteiből, valamint Afrikából, Ázsiából, de akár Dél-Amerikából származó dalok is felcsendültek.
Nádasdy Fanni (ének), Fóris Zsófia (hegedű), Hagya Henrietta (gitár), Ferge Elizabet (hárfa) és Munkácsi Ádám (fuvola) mellett Nagy Salamon (brácsa), Kiss Csongor (cselló) és Ferge Béla (ének, ütőhangszerek) is közreműködött a koncerten. A záró dal előtt Havrancsik Tibor köszönetet mondott Ferge Bélának és családjának, a mogyorósbányai zenetanár ugyanis nagy szerepet vállalt a programsorozat szervezésében. A fellépők egy zenei könyvvel köszönték meg a lehetőséget.