Akkor is

2023.04.16. 10:19

Tarolt a tatai Quack: videón a dal, amivel továbbjutottak A Dalban

Akusztikus hangszerelésben is bizonyított a tatai zenekar. A Quack látványban és hangzásban is olyat mutatott, amitől a lélegzet is elállt és ritmusra járt minden kéz és láb a stúdióban.

Kemma.hu

Megmutatták, mi is az a Quackustic

Forrás: A Dal/Facebook

A Dal 2023 ötödik adásában is kitett magáért a Quack Zenekar. A tatai csapat, mondhatjuk, hogy a már tőlük megszokott módon, ismét nagyot durrantott, ezúttal akusztikus hangszerelésben. Az Akkor is című dal zseniálisan szólt, az előadás pedig tovább is juttatta a zenekart.

A DAL 2023 első akusztikus elődöntőjének továbbjutói a Quack mellett Panka és Kristóf – Nincsen semmi boldogságom, Szekeres András – Az ősz, valamint Titán – Éjféli járat lettek, így tovább szoríthatunk a tatai csapatért. A rangos zenei versenyen változatlanul Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, amelyek között már ott van az év dala. Talán éppen az Akkor is lenne az?

Kezünkben a döntés

A győztesről idén is a közönség dönt. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a döntőbe, és ezzel közelebb az Év Dala 2023, valamint a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 címhez. A győztes dal előadója – az Év Dala 2023 cím, illetve a Petőfi Zenei Díj Év dala 2023 elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Quack Zenekar otthona Tata, a banda nevét pedig az énekes-frontember Lőrincz Álmosnak köszönhetik. Az Akkor is című daluk pedig arról szól, hogy ne az elvárásoknak akarjunk megfelelni, csak érezzük jól magunkat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában