2023.04.04. 06:40
Már a húsvétra izzított Bábolna: sonkából nem volt hiány a fesztiválon - FOTÓK
Hagyományos ételek és italok is várták az érdeklődőket a Bábolnai Sonkafesztiválon.
Az első sonkafesztivált Bábolnán 2007-ben rendezték meg, amelyet a népszerű spanyol sonkafesztivál ihletett. A Magyar Sonkalovagrend életre hívója és a Sonkafesztivál megálmodója Debreceni Tibor küldetésének érzi a jóféle hagyományos módon előállított sonka hírnevének öregbítését, népszerűsítését a fogyasztók körében.
– Jelenleg nyolc kisvállalkozó van a standoknál. Nálunk kritérium, hogy hagyományos érlelésű sonkát árusítsanak. Minden évben az ország különböző pontjairól érkeznek a fesztiválra, Békéscsabáról és Szegedről is jöttek vállalkozók. Többnyire ugyanazok, akik már korábban is jártak itt. Sőt, őket már keresik is a vevők – emelte ki a főszervező, aki az árakkal kapcsolatban azt mondta:
– Nagy szórás nincsen a standok között, ötezer forint környékén mozog a sonka ára.
A békéscsabai Knyihár Mihály évek óta visszajár Bábolnára. Idén is többféle sonkával, és természetesen a csabai kolbásszal is készültek, amelynek a titkát is elárulták.
– Különböző érlelésű sonkákkal készültünk. Van, ami már karácsony óta lóg a kamrában, van, ami január, és van, ami február óta. Tehát háromfélét készítünk, parasztsonkát, szívsonkát és kötözött sonkát. Mindig nagy mennyiséggel készülünk, hozunk legalább tizennégy nagy parasztsonkát, tizenöt darab kisebbet. Messziről jövünk, de úgy látjuk, hogy van rá igény az ország másik pontján is, és van, aki Győrből vagy Szlovákiából is érkezik a standunkhoz. Sokan szeretik a termékeinket. Évek óta itt vagyunk, ugyanezen a helyen, és kimondottan engem keresnek – mondta lapunknak. A csabai kolbász hungarikum, és tavaly óta Hungarikum-védjeggyel rendelkező kistermelője Knyihár Mihály.
A sonkáról szólt minden Bábolnán
Fotók: Novotni Ákos– A csabai kolbásszal kapcsolatban a leglényegesebb, hogy Békés vármegyei alapanyagból hizlaljuk az állatot. A kolbász készítésekor is ezt tartjuk szem előtt. Egyedül a só nem onnan van, de minden más a vármegyéből van, ott termeljük a paprikát, a fokhagymát és még a köménymagot is – hangsúlyozta a kistermelő.
Délután a finomságok illata mellé népszerű dallamok is felcsendültek.